Palace Hotel domborművei
Avatás | 2002 |
Avatás | 1911. február 13. |
A ma Novotel szállodalánchoz tartozó Palace Hotel 1911-ben épült Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján, szecessziós stílusban, akkor a Palace Hotel nevet viselte. Történelmi múlt, hogy a szálloda utolsó tagja volt a Kiegyezést követően a Nagykörút és a Keleti pályaudvar között tervezett és megvalósított üzleti, kulturális, ill. idegenforgalmi útvonalnak, amelynek keretében több szálloda is épült.
A szálloda egyedülálló volt elkészültekor is, de megjelenésével annak mondható mai szemmel nézve is. Teljes leírása a forrás cikkben olvasható.
Jelentős változást a szálloda belső terében az '56 utáni átalakítások, az 1958. évi államosítást követő belső átalakítás hozott. Ebből az időből a szálló külsejéről pontos információ nem-igen van, de a későbbiekkel kapcsolatban kiderül, a külsejét díszítő Zsolnay-kerámia díszeket valamikor műkővel "helyettesítették". Úgy sejtem, a '60-as évekből származó archív fényképeket Ády fogja nekünk megmutatni. Az egykor.hu oldalán fellelhető fotókon én úgy látom, az oldalsó részeken ezek a kerámiák teljes mértékben hiányoznak.
Az idők során a Palace Hotel elavult, 1991-ben bezárták. Sorsa egy ideig bizonytalan volt, de az akkor működő Országos Műemlékvédelmi Hivatal 1999-ben műemléki védelmet biztosított az épületre, így megmenekült a felmerült elbontás elől.
Kis idő után történt a tulajdonos-váltás, vállalva a teljes műemléki helyreállítást. A tervek elkészítését Szendrő Péterre és Szenes Iván építészekre bízták. A tervezetek úgy a külső, mind a belső terek teljes helyreállítását tartalmazták.
Megtalálták a Zsolnay-kerámiákat, melyeket "sikerült pótlásokkal a régi formában helyreállítani" (mno.hu cikkének megfogalmazása), így a szálloda főhomlokzata visszanyerhette eredeti képét. A "kerámiaornamentika" hiányzó darabjainak pótlását végző cég sajnos nem ismert. A homlokzat felújítása tehát az eredeti,terveknek, pontosabban az 1928-as évből ismert állapotnak megfelelően készült el.
A domborművek az ablakok között és fölött, ill. más díszek a földszinti portál és a felette lévő erkélysor szélén láthatók. A domborművek bizonyos rendszer szerint néha ismétlődnek, mégis rendkívül mozgalmas képet adnak az épületnek.
Lapzárta után: a harmadik forrásban olvasható részlet szerint az eredeti Zsolnay-kerámiákat nem elbontották, hanem 1928-ban fedték be a fent említett műkővel. ( Számomra érthetetlen, információ nincs, miért? Egy 1930-ból származó fotó szerint különbség nem látható http://www.fortepan.hu/_photo/display/32592.jpg ) A műkő burkolat eltávolítását követően újragyártott elemekkel pótolták a hiányzó díszítéseket.
http://mno.hu/migr_1834/megujul-a-rakoczi-uti-palace-hotel-786689
http://nol.hu/archivum/archiv-44880-33229
"Palace Hotel domborművei" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Palace Hotel domborművei" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Palace Hotel domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

ƒ28/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Palace Hotel domborművei" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Palace Hotel domborművei" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80