Madaras József
Szobra előtt egy filmszalagon magáról, dolgáról feljegyzett mondatai.
Magáról mondta: ""Madaras József vagyok. Születtem 1937. augusztus 16-án, Erdély ország, Rigmány nevű kisközségében, a havasok alján. Tizennégyen voltunk kistestvérek négy meghalt, a szüleim is meghaltak. Paraszt emberek voltak, a szó nemes és tökéletes értelmében.
1939-ben felköltöztünk Marosvásárhelyre. Ott hagytuk az óriás konyhát a nagy faragott asztallal, ami körül húszan is elfértünk, ha étkezésre került a sor. Otthagytuk a csendes imádkozást, amit egyszerre csináltunk állva, mint a katonák apám néma irányításával. Otthagytuk anyám törődő járkálását az asztal és a kemence között.
1939-től már nem imádkoztunk együtt, mert nem volt nagy asztalunk, mert nem volt nagy konyhánk." Részlet, innen: http://madarasjozsef.hu/index.php?page=eletrajz
Szobra volt élettere parkjában található. A teret róla nevezték el.
Népszerű filmsorozata mely talán a legszélesebb rétegeket ért el most művészi alkotásként megörökítve gondolkodtat el kortalanul Madaras színészi sokoldalúságáról és magasságáról.

"Madaras József" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/342 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ260/100 • 1/909 • ISO100

ƒ28/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

ƒ28/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

ƒ32/10 • 1/1000 • 8.4mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Madaras József" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/1250 • 7.7mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Madaras József" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/400 • 7.1mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Madaras József" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/400 • 8.4mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Madaras József" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/400 • 7.7mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Madaras József" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/200 • 7.7mm • ISO100