II. világháborús emlékmű
Temető.
Egy hatalmas monolit áll itt. Az óriási kődarab alighanem itt (vagy a közeli kőtengerben) feküdt. Nyilván nagy fáradtság lehetett lapjáról a talpára állítani. Most csaknem 3 méterre magasodik ki a földből. Kelet-nyugati irányban áll és északi függőleges felületén jól láthatóak azok a gödrök és lyukak, amelyeket még fekvő helyzetében mart ki az eső és a fagy.
A kőóriás kisebb mértékben megmunkált. Például az északi oldalán van egy hosszúkás és felül csúcsíves üreg, amelybe egy fémtáblát helyeztek. A tábla sík felületéből kiemelkedő betűk ezt a feliratot adják:
SALFÖLD
HŐSI HALOTTAI
1939 - 1945
Az ezt követő sorokban 13 salföldi halott neve és születési évszáma van.
A GYŐZELEM ELNYELTE
A HALÁLT
HALÁL HOL A TE
GYŐZELMED?
(1 KOR 15, 55)
"A győzelem elnyelte a halált: halál, hol a te győzelmed?" - ezek a sorok Pál apostol szavai, melyet első levelében írt a korinthusiakhoz.
Ettől a táblától kissé feljebb és balra egy fém feszület van. Helyesebben csak korpusz, keresztfa nélkül. Jézus megfeszített teste a kőhöz van szögezve kezeinél és lábainál. A bronzszobor egyedi alkotásnak látszik. A túloldalra egy téglalap alakú bronztábla van csavarozva, amin ez olvasható:
RAFFAY BÉLA
1991.
Ami mutatja a fémszobrok évszámát és az alkotó nevét. Raffay Béla ismert szobrász, főként Veszprém megyében találhatók alkotásai.
Végigjárva Salföld utcáit és nézegetve épületeit találtam ugyanerre a névsorra. Csak éppen a falu ellentétes végén, az északi részen lévő római katolikus templomnál. A bejárati ajtó előtt, a nyugati torony aljának falán van egy táblán. Felirata: Salföld hősi halottai a II. világháborúban. A betűrendes névsor és a születési évszámok azonosak a temetőnél és a templomnál. Utóbbinál jobban is olvashatóak, ezért egy fényképet idetettem.
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8a6edbd40f114acc00d13262c3df767e_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3bc282169f4fa979f35786de436ede5d_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ37/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/753d9197065688951e5c5c87947ae6df_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ37/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2e0c46cd33e49a7de0794da59c59b838_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/10726dc164d5a771c4a920e084ec59a5_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/474fd71ba30b3cb67291f0cf4929ee6e_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/83d78c7ddaccd066d69dee9b579cb4ef_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/427fb719588ce8b7864b6ad8b27c6823_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5c093f3be87efd965c6f7f2232cbfdfa_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ44/10 • 1/60 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/571632f2055355780e14ee0430577192_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a29280-62bbf42fd1be0-86cd52af163a300afe5c6e65_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/60 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a29280-62bbf42fd754b-5aa258aec2a73c94486167f2_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/40 • 32mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a29280-62bbf42fdb602-cd8437ef6003b495dcee25ca_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/20 • 62mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a29280-62bbf42fde549-e41e952be2fa1d6b8cb268bb_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/15 • 48mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a29280-62bbf42fe1229-e606d324bf6d8ba327ec7db3_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/60 • 22mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a29280-62bbf42fe514e-5fc50215c2bf754b9fb83813_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/8 • 100mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a29280-62bbf42fe7537-e3807938aaf6d33cbda55c3a_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/60 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a29280-62bbf42febe9f-17c996b6471654361b908111_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a29280-62bbf42ff0a60-aa18afe4283873606a951783_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/60 • 22mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a29280-62bbf4300013a-8714b21c3f615ca28eed8b4a_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/15 • 140mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a29280-62bbf4300272d-97bb943200b1b13c79cf4ec9_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/20 • 105mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a29280-62bbf430074fd-dffd5da1dc2a3a6af7e3e5a0_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ53/10 • 1/40 • 85mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f7a75011304d9dfd63040947a0d49e73_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u954-a29280-5d5f4203ed250-0d26a58d299ed43386818385_4.jpg)
"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO250