Minden máshogy alakult aznap...
Az utacasarki reggeli után a zsibongó iskolások között az óvárosból a kikötő felé kerülve igyekeztem vissza a bankba egy engedély és egy könyv reményében. Tűkön ültem, de várni kellett. Idő, engedély, könyv: elveszett illuziók. Az ember hajlamos lenne feladni, ha nem a napsütötte Délen járna. A Feltrinelli zárva volt még, de a bárok környéke már nyüzsgött, a kávéillat invitált. A könyvesboltból aztán kénytelen voltam a kiadóba menni, hogy végre előkerítsem a könyvemet.
Amerigo Tot 2013-as kiállítási katalógusát lapozva megakadt a szemem ezen a névről már ismerős szobron. A könyv írja a címét is, azt hittem hát, könnyű lesz rátalálnom; egy utcát, egy közeli parkot és egy társasházat említ, melynek portásfülkéje van (se nem az óvárosban, se nem a kikötő környékén, ahogy a címen meditálva képzeltem volna).
Ezzel a lecke fel is lett adva...
A portásfülke elé 1974-ben került ez a lakóparknak nevet adó szobor, melynek gipszből készült öntőformája a római Bruni öntödében várta, hogy az építkezés befejeztével a rozsdamentes acélból készülendő szobor a helyére kerülhessen.
A szobor és a címet is jelző dombormű szignált.

---