A szobor állítását az Óvári Gazdászok Szövetsége kezdeményezte. A terv az volt, hogy méltóképpen ünnepeljék meg annak kétszázadik évfordulóját, hogy Európában elsőként létrejött az „Akadémia”, vagyis a felsőfokú gazdászképző intézet a településen. Mint ilyen, a szobor állítását – fele-részt önkormányzati támogatással – 2018-ra tervezték.
Rohan az idő és bár még nem érkezett el az évforduló, a teljes alakos szobor elkészült. A Várhídon helyezték el. Úgy áll ott, gazdához illő ruhában, lábánál az elhagyhatatlan kutyával, mintha egész életét Óváron töltötte volna, de nem egészen így történt. Két évet töltött itt, amíg a Gazdasági Akadémia hallgatója volt, de (olvasom) a környék kedvenc vadászterülete maradt.

A város büszke az íróra . Elneveztek róla már egy iskolát, de áll már egy szobor (emlékmű) a városban 2011 óta: egyik szeretett regényalakjának főhőse képviseli az alkotáson.
Itt, a Várhídon felállított szobra teljes alakban mutatja. Az avató beszédek szerint az elhelyezésnek szimbolikus jelentése van, ahogy a polgármester fogalmazott: "a várost és az egyetemet összekötő kapocs".

Fekete István (1900–1970) íróként ismert. Életének egy jelentős része, amikor itt tanult, ill. végzett (1926) mezőgazdászként, kevésbé. Példátlanul termékeny írói munkássága elfedi a tényt, hogy nyolc évi katonáskodás után első állását Bakócán, gróf Mailáth György birtokán kapja, nősülése után Ajkán, egy másik birtokon, ahol gazdatisztként jelentős sikereket is ér el.
Írni azonban már nyolc éves korában elkezdett. Felnőttként, már komolyabban, vadászattal kapcsolatos írásai jelennek meg. Ez a vonal Kittenberger Kálmán hatására felerősödik, a "pályakezdő vadászíró" lassanként a Mikszáth, Gárdonyi, Móra neve által fémjelzett "hagyományos népiességet képviselő írókhoz" közelít. Fekete István két hivatása ellentmondásba kerül, változásra van szükség életében.
Budapestre költözése után Földművelésügyi Minisztériumban betöltött állása tiszavirág életű. 1949-ben nyugdíjazzák a minisztériumban történt "tisztogatás" során. Értelmiségi. Állása megszűnt, de irodalmi munkásságának sem adnak teret. Alkalmi munkák, majd egy tanári állás elfogadására kényszerül. Mindeközben folyamatosan ír.
Kitartása jutalma: 1955-ben végre kiadják Halászat című művét (még mint tankönyvet), majd a Kele, a Lutra, majd a Bogáncs, a Tüskevár és a Vuk következik.
Továbbiak életéről, bővebben az itt csak felvillantott részletekről, megpróbáltatásairól olvasható a Nimfea Természetvédelmi Egyesület oldalán: http://www.nimfea.hu/programjaink/fek.htm

---