II. Endre meghirdeti az aranybullát
A főrendiházi ülésterem díszítésére ezért falképpályázatot írtak ki, melyet 1898-ban Jantyik Mátyás nyert meg két képével: II. Endre meghirdeti az aranybullát és a Mária Terézia a pozsonyi országgyűlésen. A történészek csak azt kérték tőle, hogy „ vegyítse a festő az alsó- és felsőházi képviselők kosztümjét, mivel a XVIII. században az egyik csoport magyaros, a másik németes ruhában járt. Számon kérték még a portréhűséget, hivatkozva az Országos Képtárban, illetve az Ernst gyűjteményben látható hiteles arcképekre, rézmetszetekre (a Pálffyakról, Batthyányakról stb.).”
A képek 1901-ben elkészültek.
„Jantyik Mátyás képei is az egykori, a képviselőházéhoz hasonló aggályossággal kiszámított politikai tartalmat őrzik: itt a magyar örökség önálló témakörét az ellenállási záradékot is tartalmazó Aranybulla kihirdetéséről készített kompozíció hordozza, míg a Habsburgokhoz lojális történeti szálat a fiatal Mária Terézia trónját megoltalmazó katonai segély megajánlása képviseli.”
„ II. András – magyar névváltozatban Endre – (1176? – 1235. szeptember 21.) Magyarország királya 1205 és 1235 között. Regnálása a magyar történelem egyik legtöbbet emlegetett időszaka. Nemcsak azért, mert András energikus külpolitikájával az egész Balkán-félszigetet behálózta, és több szomszédos területet is meghódított, hanem azért is, mert a belpolitikában olyan modern törvényeket alkotott az Aranybulla kiadásával, melyek kisebb-nagyobb változtatásokkal egészen 1848-ig érvényben maradtak.”
„1222. április 24-én adta ki II. András Fehérváron az Aranybullát, a rendi állam magyar jogrendszerének legfőbb tartóoszlopává váló oklevelet. Nevét a rajta függő hitelesítő pecsétről, az aranyból készült díszes bulláról kapta. Az 1222. évi Aranybulla egyfelől modernizálta a késő Árpád-kor jogrendszerét, másfelől lerakta a rendi társadalom jogi alapjait, szabályozva a kiváltságokat és kötelességeket, évszázadokon keresztül.”
II. András első felesége volt az merániai Gertrúd, aki ellen a magyar főurak által elkövetett merényletet Katona József a Bánk bán c. művében írja le.
A secco címében a király nevét II. Endrének írtam, mert az a kép eredeti címe a pályázatban.
Jantyik Mátyás ezért a két képéért megkapta Lotz Károly díját.
http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_orszaghaz.htm
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesiElet_1981/?query=Dudits%20Andor&pg=428&layout=s
https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Andr%C3%A1s_magyar_kir%C3%A1ly
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1222_aprilis_24_ii_andras_kiadja_az_aranybullat_fehervaron/
http://www.parlament.hu/orszaghazrol1

"II. Endre meghirdeti az aranybullát" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/52 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"II. Endre meghirdeti az aranybullát" c. alkotás fotói
ƒ450/100 • 1/26 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"II. Endre meghirdeti az aranybullát" c. alkotás fotói
ƒ450/100 • 1/20 • ISO800

ƒ500/100 • 1/38 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"II. Endre meghirdeti az aranybullát" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/20 • ISO800

ƒ450/100 • 1/15 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"II. Endre meghirdeti az aranybullát" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/13 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"II. Endre meghirdeti az aranybullát" c. alkotás fotói
ƒ280/100 • 1/30 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"II. Endre meghirdeti az aranybullát" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/20 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"II. Endre meghirdeti az aranybullát" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/34 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"II. Endre meghirdeti az aranybullát" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?