I. és II. világháborúban elesettek emlékére
Hősök tere 11-12.
A világháborús emlékművet eredetileg csak az I. világháborúban elesettek emlékére emelték.
Négy kőlépcsőn három kőhasáb van itt, felfelé egyre keskenyebben és karcsúbban. Felül egy hengeres oszlop van kannelúrákkal. Minden kőanyag az itt gyakori vörös homokkőből való. Legfelül egy turul szobra van. A madár kiterjesztett szárnyú és karmai között egy kardot tart. A turul szobra pirogránit anyagú.
Az alsó kőhasáb déli oldalán egy fekete kőtábla van csavarozva. Erre fehér betűkkel a következő felirat van vésve:
AZ I. VILÁGHÁBORÚBAN HŐSI HALÁLT HALTAK
EMLÉKÉRE EMELTETTE KŐVÁGÓSZŐLŐS
KÖZSÉG HÁLÁS KÖZÖNSÉGE
alatta 27 elhunyt neve betűrendben és haláluk évszáma
1922 ÁPRILIS 23.
A alsó dátum nyilván az emlékmű elkészültét és avatását jelenti.
A tábla felett kőből faragott virágfüzérek vannak domborművesen. Felette, az emlékmű közepén egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:
AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT
[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]
A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.
Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.
A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.
Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.
A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok az 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.
Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.
A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.
Az alkotóra vonatkozik a következő: "Kőfaragók. Ifj. Stibi György, üzemét édesapja 1892-ben alapította, nála is tanult 1904-ig. 1922-ben önállósította magát, s azóta 3 segéddel, 3 tanulóval és 1, 2,25 lóerejű motorral dolgozik. Nevezetesebb munkái: Magyarszentiván, Kővágószőlős, Belény, Szebény, Romonya, Kisasszonyfa községek hősi emlékei." Forrás: B. Horváth Csilla: Mozaikok a pécsi kisipar történetéből az 1930-as években. In.: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 19. Pécs. 1974. p. 165.
Az emlékmű jobb, azaz keleti oldalán egy másik fekete kőtábla van. Felirata:
A II. VILÁGHÁBORÚ
ÁLDOZATAINAK EMLÉKÉRE
Alatta 17 áldozat neve sorakozik.
Kissé nyugatra, azaz balra van a 2000-ben készült Szent István emlékoszlop. Ezt a Köztérképben láthatjuk.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/1694
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades
https://www.kozterkep.hu/~/16138/szent_istvan_emlekoszlop_kovagoszolos_fabos_gyorgy_2000.html
https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_BARA_JPM_evkonyv_1974/?pg=166&layout=s
"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói
ƒ93/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

ƒ37/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói
ƒ93/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói
ƒ37/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!