Sárvári kálvária stációinak domborművei
A stációk elhelyezése is érdekes. Az első és a tizennegyedik stáció a kápolna bejárati ajtaja mellett kapott helyet, a többi dombormű az ovális falon körben található stációházakban kapott helyet, a templom körül az óramutató járásával megegyező irányban következnek egymás után. A második és a tizenharmadik stáció a kerítés induló és zárópontjánál a kapu felé néz, a többi stáció körben a kápolna felé. A kápolna épülete mögött egy ötszögletű mellvéden három fából készült kereszt szimbolizálja a Golgotát, a kálvária szoborcsoportja az épületben, az oltáron látható.
A kápolnát többször felújították. Ottjártamkor éppen egy újabb felújítás befejező munkálatai folytak, és nagy örömömre a domborműveket is szépen restaurálták.
Maga a kápolna is érdekes, kéttornyú, szinte már templomi mérettel bír. A két torony alatti toronyaljban nyitott átjárón keresztül körbe lehet sétálni a kápolna fala mellett.
A kápolna – körítőfalában a stációképekkel – műemlék.
http://csendhegyek.blogspot.hu/2013/08/sarvar-kalvaria.html

"Sárvári kálvária stációinak domborművei" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ35/10 • 1/1000 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárvári kálvária stációinak domborművei" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárvári kálvária stációinak domborművei" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárvári kálvária stációinak domborművei" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sárvári kálvária stációinak domborművei" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100