I.Ferenc Józsefet 1848. december 2-án Olmützben koronázzák meg. De csak az 1867-es Kiegyezést követően koronázták Magyarország királyává, mert a magyar országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását 1849 áprilisában. Magyar királlyá koronázása 1867. június 8-án a Mátyás templomban volt. A koronázási ceremónia után Pesten a Belvárosi templom előtt a király világi esküt tett. Utána a „Lánchíd hídfőjénél, a 72 vármegyéből hozott földből emelt koronázási dombra ugratott fel, és kardjával négyfelé sújtva tett jelképesen ígéretet az ország védelmére.”
Ezt a jelenetet ábrázolja Dudits Andor seccoja. A secco a Delegációs teremben a bejárat fölött látható. „A terem onnan nyerte nevét, hogy a dualizmus idején az ún. közös minisztériumok (hadügy, külügy és a rájuk vonatkozó pénzügy) felett a két birodalomrész parlamentjeiből kiküldött, 60-60 fős delegációk” ebben a teremben tanácskoztak.

Saját szavaim helyett idézem, hogy Dömötör István a Művészet c. folyóirat 1902 évi harmadik számában, nem sokkal az országház átadása után „Az új magyar Országház falfestményei” c. írásában mit ír a festményről: „A freskófestő nem fényképész. Ne téveszszük [sic] össze a freskót az illusztrációval. Ha például megállunk Dudits "Kardvágás" című freskója előtt, ne azt ókumláljuk: vajjon[sic] megfelel-e minden porcikája a történeti hűségnek? Vajjon [sic] olyan-e, mint az 67-ben tényleg végbement? Mondják, hogy nem olyan. Megengedjük. De ne gondolja senki egy percig is, hogy ez lényeges vagy művészi szempont. Mert, hogy a hatvanhetes kardvágásról fotografikus képet adjon Dudits, ezt nem kívánja semmi művészi cél. Erre ott vannak az egykorú ujságképek. Az a fő, hogy a kép tökéletes formális megoldást adjon és a kifejezendő eszme szimbóluma legyen. Hogy kifejezze ezt: íme e történelmi jelenetnél ott volt együtt az egész nemzet. Lehet, hogy ez a csoportosítás nem korhű. Valószínű, hogy az a két festői csoport: a szűrös paraszt és a fehérruhás úrnő, nem volt akkoriban ezen a helyen. De ez mellékes is. A paraszt és lovagló nemes összekerülése: képe a nemzetnek. S ez az imént említett csoport másért is van itt: a formális szépség miatt. Az egész képből kiérezzük, hogy a művész mint hangsúlyozta a festői elemeket. A gobelinszerű színkonceptus, a formák ritmikus változása, mindez a stilizálásból folyik. Az egész kép egy színtónusban él. Hátul csupa zöld zászló mered az égnek. Valaki mondhatná, hogy minek ez. S itt ismét a hűséggel helyezkedünk szembe, mert valószínű, hogy a domb mögött helyet foglaló lovas nemesség, nem csupa zöld zászlóval jelent meg. Nos, ez tisztán festői szempontból ilyen. Ha a művész azt a sok zászlót tarkabarkának hagyja, úgy rontja a színbeli hatást. Nehezére esett volna a sokféle színt beleolvasztani az alaptónusba. Az egész kép zöldes-sárgában van tartva s ebben a háttér intenziven átérzett zöldje gyönyörűen hat. Olyan, mint egy lágyan csendülő zenei akkord.”

---