Jó laposan sütött a nap, mire Tamási határában a kis fenyőerdős ligethez értem, aminek közepén szilárdan áll a szobor. A nőt búzakévék ölelik körül. Fiatal nő. És öleli azt a búzakalászt. Az életet - ahogy hajdan mondták.
Nem tudok jeleskedni alkotóval, nem tudok jeleskedni avatási évszámmal, a címét sem tudom, csak azzal, hogy észrevettem ezt a szobrot a fák közt, és visszatolattam. Bekanyarodtam a nem túl hízelgő nevű Vágóhíd utcába és leparkoltam, majd jégpáncélon, egy kis hidacskán fölkapaszkodtam a parkba. Nem tudom. Azt gondolom, ma nem központi téma a művészi ábrázolásban a búzakalász, a búzakéve, vagy az egyszerű nő. Az is lehet, hogy abban a korban, amikor ez a szobor fontos volt, készült ugyanannyi ilyen szobor, mint ma Vass Albert. Bár kétlem. De sikerült rátalálni és kedves, és vidám… Optimista, abban hiba nincs...
P.S. Sem évszámot, sem szignót nem találtam a lapos téli napsütésben.