Nemes Nagy Ágnes síremléke
Szobrokat vittem a hajón,
hatalmas arcuk névtelen.
Szobrokat vittem a hajón,
hogy álljanak a szigeten.
Az orr s a fül porca között
kilencvenfokos volt a szög,
különben rajtuk semmi jel.
Szobrokat vittem a hajón,
és így süllyedtem el.
"Aki szobrokat visz (akár az elméje) hajóján, kiformált gondolatait viszi, végsőkig csiszolt, egymáshoz helyes szögben álló, kristálytiszta kiformált gondolatait, hogy hirdessenek. S aki így süllyed el: kiformált gondolatszobrokkal terhesen; ahogy Bartók mondta: a végén két teli bőrönddel távozik. Nem a képessége, az ideje hiányzik – elmondani a teljes elmondhatatlant. Akár érzékeltetni, ahogy a kőbe faragott, öröknek szánt látványok szerte a világon. Hisz minden óvó szándékunk ellenére porlanak úgyis bele az időbe, süllyednek el; de addig legalább láthatók – és ébreszthetik a gondolatot, amit beléjük faragott a véső. Az alkotó ember pokla: magával vinni az alkotást, a felmutatása előtt, a fejben készet, a valóban készet, a kiformáltat – anélkül, hogy bárki láthatná.
Önmagában, a befogadó és értelmet tágító gyönyörű ciklus nélkül is teljes és egész gondolat – s oda való, ahol ma is olvasható, kőbe vésve: Nemes Nagy Ágnes sírkövére" (konyvvizsgalok.blogspot.hu)
A Petőfi Irodalmi Múzeum, a Nemes Nagy Ágnes kéziratairól és rajzairól készített kiadványának, a költő szavait idézve, a Rejtély és ráció címet adta. E kiadványban láthatjuk Nemes Nagy Ágnes : Szobor című versének kéziratát, melyet a szobrász a költő sírversének választott, mintegy átadva ezzel a sírhoz érkező látogatónak a költő üzenetét.
A síremléket, a költő nevét viselő és emlékét ápoló budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola gondozza.
Petőfi Irodalmi Múzeum: Rejtély és ráció c. kiadványa
Levélváltás történt a temetőgondnokkal a síremlék elkészültének időpontjáról.
Levélváltás történt a Petőfi Irodalmi Múzeummal.
Levélváltás történt a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolával.
Normál és archív fotók

"Nemes Nagy Ágnes síremléke" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Archív fotók

"Nemes Nagy Ágnes síremléke" c. alkotás fotói
ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol

"Nemes Nagy Ágnes síremléke" c. alkotás fotói
Archív fotó