Krisztus megkeresztelkedése

Budapest, X. kerület, Szent László tér

Budapest
X. kerület, Szent László tér
A templomba lépve jobb oldalon a harmadik üvegablak

Avatás2002
Avatás1899

Róth Miksa (üvegművész)
Bráda Tibor (festőművész)
Polyák János (üvegművész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2017.04.15. 07:52
A kőbányai Szent László templomot Lechner Ödön tervezte és Vaszary Kolos esztergomi érsek 1899. június 2-én, Szent László ünnepén szentelte fel. A második világháború idején az üvegablakok megsemmisültek, csak néhány ablak felső sora maradt meg. Bráda Tibor festőművész rekonstruálta az ablakokat a Kőbánya Önkormányzata a Millenniumi Hivatal és Kőbánya lakossága megbízásából 2001-2002-ben. Az ablaküveg rekonstrukcióról Bráda Tibor „Egy üvegfestő belső monológja” című könyvében ír „A rekonstrukció (a beleélés művészete)” című fejezetben. Az ablaküvegekről amatőr fekete-fehér fotók maradtak fenn és tanulmányrajzok az üvegképekhez. Szavai szerint: „A munka tehát azzal kezdődött, hogy megtanultam Róth Miksául gondolkodni”. Tanulmányozta a kerámiaoltárok motívumait, melyek az üvegablakokon is megjelennek. A szentek ruháinál szakrális hagyományokat, teológiai előírásokat vett figyelembe. A pályázat kiírónak feltétele volt, hogy az ablakok ne sötétítsék be a templomot, ez befolyásolta a színek megválasztását. Komoly feladatot jelentett számára az üveganyag beszerzése is.
Az üvegablakok alján látható az eredeti és rekonstruált üvegablak felajánlóinak neve. Az, hogy Bráda Tibor rekonstruálta, és hogy Polyák János iparművész műhelyében készültek, az a Szent József üvegablakon látható. Az ablakrekonstrukciók 2001-2002-ben készültek.
A templomban a leckeoldalon Alexandriai Szent Katalin, Krisztus megkeresztelkedése, az Angyali üdvözlet és Szent László üvegablakok láthatóak.

„Közvetlenül nyilvános tanításának megkezdése előtt, Jézus a Jordán folyónál keresztelő Jánoshoz ment, aki Őt megkeresztelte. Keresztelésekor megnyilatkozott a Szentháromság: az Atya szózata hallatszott az égből, a Fiú a Jordánban testileg volt jelen, a Szentlélek pedig galamb képében szállt alá a megnyílt egekből. Innen ered az ünnep görög neve: Theofánia, vagyis Isten megjelenése.”

„Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre - mondta –, s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt 3,13–17)”
Források:
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,542,0,0,1,0
Bráda Tibor: Egy üvegfestő belső monológja
http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/urunk_megkeresztelese
http://www.magyarkurir.hu/hirek/urunk-megkeresztelkedesenek-uennepe

Cím alapján hasonló

"Krisztus megkeresztelkedése" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Bráda Tibor (festőművész)Polyák János (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273585
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2017.04.12. 11:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/110 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.12. 11:21
2013. december

"Krisztus megkeresztelkedése" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Bráda Tibor (festőművész)Polyák János (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273586
Feltöltve
2017.04.12. 11:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/42 • ISO800

273587
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2017.04.12. 11:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/120 • ISO800

273588
Feltöltve
2017.04.12. 11:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/52 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.12. 11:21

"Krisztus megkeresztelkedése" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Bráda Tibor (festőművész)Polyák János (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273589
Feltöltve
2017.04.12. 11:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/56 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.12. 11:22

"Krisztus megkeresztelkedése" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Bráda Tibor (festőművész)Polyák János (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273590
Feltöltve
2017.04.12. 11:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/110 • ISO800

273591
Feltöltve
2017.04.12. 11:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/100 • ISO800

273592

273593
Feltöltve
2017.04.12. 11:23

Dénes Ildikó 17.04.12. 11:23

273594
Feltöltve
2017.04.12. 11:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/27 • ISO800

273595
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2017.04.12. 11:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/70 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.12. 11:23
2013. december

"Krisztus megkeresztelkedése" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Bráda Tibor (festőművész)Polyák János (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273596
Feltöltve
2017.04.12. 11:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.12. 11:23
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.12.29. 16:12
Megérintettem a "Krisztus megkeresztelkedése" alkotást
17.04.15. 07:52
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Krisztus megkeresztelkedése" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.