A háborúk áldozatainak emlékére
A krómacélból készült plasztika befoglaló mérete: 200 x 100 cm.
A hatszögletű talapzat három oldalán az áldozatok neveit olvashatjuk: első világháborús, második világháborús, illetve a holokauszt polgári áldozatainak nevét, míg a negyedik oldal a címoldal. A kimaradó két felületen az alábbi idézeteket olvashatja el, aki arrafelé jár, és körbejárja az emlékművet:
"Gyilkoló fegyverek helyett
ragyogjon át a szeretet
minden szívet." (Sikolya Károly)
"Nem élhet egyetlen nemzet sem,
Hősök és mártírok nélkül. " (Mózsi Ferenc)
Tilless Béla szobrászművész évtizedekig volt a debreceni képzőművészeti élet részese, számtalan, nagy sikerű kiállítás rendezője. Nagyon örültem, hogy egy újabb művét találtam meg, és fotózhattam körbe.
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/tilless-bela-1094
"Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírségben fekvő, Kisvárda melletti település....
Pap település és környéke már a bronzkorban is lakott hely volt, amit az itt talált leletek nagy száma bizonyít. Nevét az oklevelekben már IV. László király korában (1272 és 1290 körül) is említették Terra Pop néven. A zsélyi levéltár okiratában már 1435-ben a mai nevén írták. 1458-ban a Várday család volt a település földesura."

"A háborúk áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A háborúk áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A háborúk áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/640 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A háborúk áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A háborúk áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A háborúk áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A háborúk áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A háborúk áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A háborúk áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A háborúk áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A háborúk áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A háborúk áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80