Késve jött a híradás, a kerületi "Hírnök" fricskázott az orromra: a Költészet napja alkalmából szobrot avattak tőlem két háznyira, a parkban (tehát,jó 10 napja). Soha nem értem, miért nincs ilyesminek jele előzetesen... Másrészt, fő csapásirányom rendre a másik irányba visz, a gyors továbbjutásra biztató metró felé, véletlen sem láthattam.
Mentem, amint lehetett, első körben kissé szürkés időben, másnap azonban kisütött a nap (újráztam).
Előre mondom, nagyon megleptek az arányok. Meglehetősen magas és széles márvány posztamensen, /relatív/ apró, életnagyságú fej. Emberbarát arc, magas homlok, komoly-komor gondolatok. Miért döntött így vajon, akinek ez volt a feladata?
Az alkotás előtt még élnek a virágok. A Hírnök szerint a szobor az író egykori lakhelye felé néz (ott egy iskola van... vagy esetleg mögötte, a korábbi épületek felé?)
Az alkotó, Kocsis András Sándor, az egykori barát, pályatárs emlékezett az avató ünnepségen. Elhangzott, az alkotás közös akarat eredménye, a Tekintet alapítvány tagjai, az önkormányzat, az író családja és a lakók támogatásával jött létre.

Ördögh Szilveszter (1948–2007) író, műfordító, szerkesztő, aki sajnálatosan nem érte meg a hatvanat... Visszaemlékezés, méltatás "A korán eltávozott író"-ról korai halála után három évvel: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1000/62-eves-volna-ordogh-szilveszter
Írása/köteteii: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%96rd%C3%B6gh_Szilveszter#K.C3.B6tetei_.28v.C3.A1logat.C3.A1s.29

A posztamens hátoldalon olvasható idézet: „Azért lennénk (vagyunk) a világon, hogy mindnyájan otthon legyünk benne”. és a jelzés: Ö. Sz.
Tamási Áron eredeti, szállóigévé lett mondata, amire épít: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” (Ábel Amerikában http://mek.oszk.hu/01000/01084/01084.pdf ).

---