Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei
Az épület érdekessége, hogy Lajta Béla hatása nyomán egyrészt "a magyar modern magyar építészet úttörő munkájának tekintik", ugyanakkor a pályázat anyaga figyelembe vette Alpár Ignác ízlését is, úgy tűnik, közvetlen tanácsa követésével is.
A négy emeletes bankház az "épülettömegben megtalált esztétikumot hangsúlyozza", ennek eszközei az akkor divatos hivalkodó építészeti elemek helyett a nagy, "puritán" felületek nemes kővel való burkolása (az emeleti rész bérlakások részére épült), ill. a földszinten és a félemeleten található hivatali helyiségek nyílásain látható igen részletgazdag, mahagóni fából készült keretek díszítései. Ezzel egyben látványosan elkülönülnek az épület különböző funkcióit biztosító részei.
Ezek azok a dolgok, amikről én mit sem tudtam, amikor valami érdekesnek tűnő jelzés alapján fényképezni indultam. A helyszínen, fotózás közben támadt a gyanúm, itt valami nem szokványos anyag adja a domborművek alapját. Szokásom szerint finoman megkopogtattam egy-két helyen és döbbenten hallottam a "fa hangját". Nehéz volt elhinni, vissza is akartam menni később ellenőrizni, mert ki hiszi el, hogy több, mint 100 év után ilyen gyönyörű állapotban lehetséges az amúgy múlékonynak tartott anyag megőrzése. A faragványok hibátlanok, élőben a színek talán még meggyőzőbbek.
A domborművek témája kapcsolódik a bank-székház funkciójához: egyértelműen "leolvashatók" a bőség, a gazdaság jelképei. Az ornamentális motívumok jelentős hányadát adják a díszítéseknek, a finom részletezettségű faragások nemcsak egyszerű növénymotívumokat, több helyen szőlőfürtöket, leveleket, indákat, itt-ott bőségsarut mutatnak. A közbeiktatott férfi és nő fejét mutató "portrék" két oldalán mindezeken túl, két-két "diszkrét" sárkányt is rejtenek. A nagyobb, vízszintes felületek mintázata nagyívű vonalvezetésükkel, ill. ezek egymásba való áttűnésével, érdekes lendületet kölcsönöznek a faragásoknak, a két szélen látható nőalakok ábrázolásainak.
http://www.mke.hu/lyka/14/210-217-malnai.htm
http://24.hu/kultura/2016/02/16/ismeretlen-budapest-kivul-szurke-belul-romjaiban-is-csoda/
http://varoskepp.blog.hu/2009/06/17/a_masik_premodern_bela
http://muemlekem.hu/muemlek?id=558
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/cb3615b611ff8628e881963e0827718d_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/040213f720504a190c8682e81e3ae554_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/60 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/52f570b536b6383406aff91d748c8589_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d19aac1d2d4361689f16e04bf783bef0_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/40 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/dd2f82c932993da41f9ba8615ea00835_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bce45e5628eb6f09a036a6b69af8eec8_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/40 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8388f7a163a55024cb969645a1b6b01d_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5e25ceef34285ebde669ca6410931099_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4c9818324b13789f2fd718bc228c32e2_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/634883ae560aface936fd727e021a98a_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/100 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ba30bd360d62b3b501d77f1839062db4_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/50 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/cffa42c6e375fedf46d9066252c382a0_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ58/10 • 1/80 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/174537963e5596938965941a3d9c9e52_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/60 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a31138-5e0c9b1291ee5-2204a53a0662eb0f528807d4_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/40 • 14.2mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a31138-5e0c9be538524-eabc43fe0112bf7707a72cbf_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ38/10 • 1/40 • 8.4mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u380-a31138-5e0c9d1086fdf-11de67f5c8ed485fec8e717b_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/40 • 19.5mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a31138-61a9f4913352a-8e671e3d1cfb769d6e074b74_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/30 • 39.9mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a31138-61a9f49135f6e-8d78b119ffc848eb3f0a4db2_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/30 • 32.5mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a31138-61a9f49138541-d7f6966af0210c0e39fa0c4d_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/50 • 8mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a31138-61a9f4913a40a-1fd4dc2afcd40e205867cdc7_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/50 • 17mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a31138-61a9f4913c28e-71735794877e2489c076eadd_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • 15.4mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a31138-61a9f4913de38-00a19b7bf0727a991e74dbed_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/30 • 30.6mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a31138-61a9f4913fb24-8a20bc177d2dffb6440c7ab7_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/30 • 30.6mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a31138-61a9f49141931-9693ed0ba340a32a9ef42abf_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/100 • 37.7mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a31138-61a9f49144030-9c97cb5179b1ed22ac05e736_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/25 • 64.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a31138-61a9f4914623d-8fbb452171539f78959279c7_4.jpg)
"Az egykori Magyar-Cseh Iparbank épületének mahagóni domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/100 • 82.4mm • ISO3200