I. és II. világháborúban elesettek emlékére

Bükkösd, Petőfi Sándor utca - Béke köz 1.

Bükkösd
Petőfi Sándor utca - Béke köz 1.
Bükkösd keleti felén, Megyefán, a buszfordulónál van.

Felállítás1922

Keszthelyi Sándor
2017.05.08. 17:38
Megyefa ma Bükkösd része, de 1950-ig önálló község volt. Temploma nem volt, csak egy harangtorony állt főutcája északi felén. A harangtoronyhoz közel, attól kissé nyugatra állították 1923-ban a világháborús emlékművet.

Az emlékmű terméskőből falazott. A "Nagy Háború" megyefai hősök nevei a nyugati oldalon vannak egy fehér kőtáblán. 21 név sorakozik itt. Nagy részüknél ott van az egységük neve, a haláluk évszáma és hogy hol estek el.

A tábla felett felirat: HŐSEINKNEK 1914 - 18. Az felett egy koronával és babérágakkal övezett magyar címer van.

A névsor alatt egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]
A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.
Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok az 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.
Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek. Megyefán ez 1923-ban történt meg.

A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.

Legalul, de még szemmagasságban is van egy dombormű. Ez csaknem négyzet alakú és szürke cementből alkották. Szuronyrohamra induló nyolc katonát ábrázol. Ez a dombormű némi hasonlóságot mutat Miltiadesz domborművének egyes részeivel.

Az emlékmű keleti oldalára 1992-ben kerültek fel a II. világháborús áldozatok nevei. Felirata:
II. VILÁGHÁBORÚ ÁLDOZATAI
EMLÉKÉRE
A 15 név van, két összeillesztett fehér márványtáblára vésve.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/580

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bükkösd
Feltöltő
Azonosító
276391
Feltöltve
2017.05.03. 10:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.03. 10:25

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bükkösd
Feltöltő
Azonosító
276392
Feltöltve
2017.05.03. 10:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/800 • ISO100

276393
Feltöltve
2017.05.03. 10:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.03. 10:25

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bükkösd
Feltöltő
Azonosító
276394
Feltöltve
2017.05.03. 10:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.03. 10:26

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bükkösd
Feltöltő
Azonosító
276395
Feltöltve
2017.05.03. 10:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

276396
Feltöltve
2017.05.03. 10:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

276397
Feltöltve
2017.05.03. 10:27

Keszthelyi Sándor 17.05.03. 10:27

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bükkösd
Feltöltő
Azonosító
276398
Feltöltve
2017.05.03. 10:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.03. 10:27

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bükkösd
Feltöltő
Azonosító
276399
Feltöltve
2017.05.03. 10:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.03. 10:28

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bükkösd
Feltöltő
Azonosító
276400

276401
Feltöltve
2017.05.03. 10:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/400 • ISO100

276402
Feltöltve
2017.05.03. 10:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.05.03. 10:28
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.05.08. 17:38
Keszthelyi Sándor publikálta "I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.