Furulyázó lány
A korszakot (sokszor megrendelésre készült) monumentális alkotások jellemzik. A könyv kiemeli, hogy az adott korban mennyire ritkaságba számba ment, hogy "semleges" témájú alkotások kerülhettek felállításra.
Ez az alkotás eltér a kor által elvárt szabványtól, ami egy "kis győzelemnek számított" a csaták sorozatában, amik az elszakadást célozták.
"Kerényi megint csak üdítően eredeti szellemiségű művet mintázott. A hangszerét szája előtt tartó, zenélni készülő kalapos furulyázó nem reflektál semmiféle legendára, mitológiára. Ám fák között, a margitszigeti kolostorfalak tövében mégiscsak történetet teremt... Teszi mindezt azzal a könnyed szabálytalansággal – a kompozíció apró esetlegességeivel, a kilyuggatott kalappal, elvékonyított alkarokkal és a statikát kizökkentő sutácska lábtartással – amellyel a szobrász egy típusfeladatot ismét egyénien oldott meg."
Az ellopott szobrot a gipszminta alapján öntötték újra. A szobor eredetileg 1965-ben készült, de 1967-ben állították fel most látható helyén.
Blogbejegyzések a műlapról

Kerényi Jenő

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/60 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/320 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/160 • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/250 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/125 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/100 • ISO800

ƒ31/10 • 1/60 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/80 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Furulyázó lány" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/60 • 5mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók