2015. augusztus 29-én került felavatásra a Jókai Mór három hathalmi látogatása előtt tisztelgő emlékhely Bakonytamási-Hathalompusztán, az autóbuszmegálló szomszédságában.

Aki napjainkban tesz egy rövid sétát a nevét későbronzkori temetkezési halmokról nyerő Hathalompuszta épületei között, tapasztalatai nyomán nem sejtheti, hogy a 19. század utolsó évtizedében igazán pezsgő társasági élet folyt ebben a környezetben. "Hathalom olyan szép, hogy csak egy Balaton kellene hozzá a híres Bakonyaljában, s ez lenne a világ legszebb tájképe, mert minden más megvan itt, ami egy vidék fenséges szépségét emelheti" - vallott a helyről egy kortárs szemtanú.

A puszta birtokosa, Kossuth emigrációbeli titkárának, Ihász Dániel ezredesnek unokaöccse volt e tájkép formálója és a társasági élet szervezője. Ihász Lajos (1850-1908) - bár aktívan kivette részét több mezőgazdasági szervezet és a vármegye közgyűlésének munkájából - legnagyobb sikereit az evangélikus egyházban érte el, ahol nemes szívű mecénásként ismerték. 1899-ben meg is választották a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület felügyelőjévé (püspökkel egyenrangú világi vezetőjévé), s ez a méltóság üléshez juttatta az országgyűlés főrendiházában is. Úrilakjának nevezetes vendégei részben ezekből a körökből kerültek ki. Egyházi oldalról több ízben megfordultak itt protestáns püspökök, felügyelők, főgondnokok; világi oldalról államtitkárok, de akár Eötvös Károly szépírót, vagy korának Európa-szerte ismert lótenyésztési szakíróját, a svéd Carl Gustaf Wrangel grófot is megemlíthetjük. Házasságával szerzett rokonságából viszonylag gyakran élvezhette vendégszeretetét Hegedüs Sándor, Széll Kálmán kormányának kereskedelmi minisztere, egy ízben a körkép-festő Feszty Árpád.

Ám minden vendég közül a legnevesebb és legnagyobb szeretettel látott alighanem Jókai Mór volt. Az írófejedelem ugyancsak azok táborába tartozott, akiket rokoni szálak fűztek Hathalomhoz. Ihász Lajos ugyanis legkedvesebb unokahúgát, a csak "kis macskám"-nak becézett Jókay Etelkát vette feleségül 1889-ben. Első látogatását Jókai mindjárt a következő év pünkösdjén (1890. május 25-26.) megtette azzal a céllal, hogy otthonában szemlélhesse meg az ifjú pár nagy boldogságát. Mindez valójában egy kiterjedtebb együttlétet jelentett, ugyanis Ihászék házasságkötésüket követően magukhoz vették bátyját, az idős Jókay Károlyt (Etelka apját), és tragikus sorsú unokahúgát, a rá később 1800 oldalas memoárban emlékező Váli Marit. A programot nagy családi beszélgetések, a mintagazdaság és ménes, valamint a határban fekvő temetkezési halmokra telepített szőlőskert megtekintése alkotta. Hazafelé útjukban Jókai dicsérő szavakkal illette a gazdát, miután búzavirágot ajándékozott volna unokahúgainak, de a gabonatábla oly tisztának bizonyult, hogy csak hosszas keresgélés után talált néhány szálat. Ez a kedves történet ihlette az emlékmű jobb szárnyán motívumként megjelenő búzavirágot. (Az emlékmű középpontjában látható spanyolmeggy-fa - az író kedvenc gyümölcsfája - annak kapcsán került elültetésre, hogy a hathalmiakhoz írt leveleiben gyakran tett ígéretet itteni viszonyokat kedvelő csemeték ajándékozására.)

Jókai Mór ezt követően még két alkalommal járt Hathalmon. Személyes sorsában ezek az útjai fontosabbak voltak az elsőnél. Ehhez tudnunk kell, hogy 74 éves korában, 13 évi özvegység után váratlan lépésre szánta el magát: feleségül vett egy 20 éves színésznőt. Családjának fővárosban élő tagjai, elsősorban külső tényezők hatására, házassága ellen foglaltak állást; elfordultak tőle, sőt egészen haláláig keserítették életét: igyekeztek elszigetelni a sajtóban, közéleti kapcsolataiban és magánéletében egyaránt. Ihászék viszont mentesek voltak mindettől, és rögtön segítő jobbot nyújtottak: nászútjuk után ismerkedő látogatásra hívták a párt. E második látogatása során, 1899. november 22-24. között itt átélt önfeledten boldog napok feltöltő erejére, szerettei lelki támogatására nagy szüksége volt Jókainak, aki magát "hajtásba került medve"-ként aposztrofálta. "Rokonai (a jó Ihászékat kivéve) át nem lépik a küszöbét, sem ő az övékét" - jellemezte életének ezt a szakaszát Mikszáth Kálmán. Természetes hát, hogy ebben a helyzetben kulcsfontosságú volt a támogatóival való találkozás lehetősége. Így a jól sikerült bemutatkozás után Budapesten átélt újabb kellemetlenségek feldolgozásának kényszere már szűk egy év múltán arra sarkallta, hogy ne újabb meghívásra várjon, hanem egyenesen ő maga kezdeményezzen. Nagyon szimbolikus, hogy e kérése nyomán létrejövő harmadik - egyben utolsó - látogatásra éppen az első házassági évfordulójukat követő napon, 1900. szeptember 17-én érkeztek meg feleségével.

Jókai Mór hathalmi vendégségeivel kapcsolatban óhatatlanul adódik a párhuzam az írói életművén végigvonuló sziget-mítosszal, amelynek talán legismertebb hordozója Az arany ember című regénye. A sziget-mítosz most nem műveiben, hanem valóságosan a saját életében elevenedett meg. Hathalom olyan idilli hellyé lényegült, ahol a világ bántó zajától elvonulva, szerető hozzátartozói körében pihentethette tépett idegrendszerét, s pillanatnyi lélegzetvételhez juthatott a kényszerűségből vállalt, és hozzá oly méltatlan viszálykodások közepette. Jelentőségéről így vallott egyik levelében:

"Nem tagadhatom, hogy a rokonaim iránti vonzalom nálam is eleven, s ahogy engemet, nőmmel együtt Hathalmon az én mintaszerű előképem, Károly bátyám, az én kitűnő, derék sógorom, Ihász Lajos és neje, legszeretetreméltóbb húgom, Etelka s a nők és jellemek legtökéletesebbike, Mari húgom, özv. Peti Józsefné, sőt a mi feledhetetlen Móricunk kedves fia, Miklóska fogadtak, az az én életem legkedvesebb emlékei közé tartozik."

A településtől nyugati irányban található családi sírkertben nyugszik a Jókait vendégül látó Ihász Lajos és Jókay Etelka, továbbá ifjabb Jókay Móric pénzügyminisztériumi osztálytanácsos, valamint unokája, a NASA űrhajósainak táplálékot kikísérletező Jókay-Ihász Lajos (1924-1993) élelmiszervegyész.

Az emlékhelyet Bakonytamási Község Önkormányzata alakította ki, a Jókay Alapítvány támogatásával, Jókai Mór első hathalmi látogatásának 125. évfordulója alkalmából, 2015-ben.

---