Kassa (Košice), Hlavná 25.

Kassa (Košice)
Hlavná 25.
A Fekete Sas épületének homlokzatán látható.

Avatás1994. március 19.


TundeK62
2017.07.30. 23:46
A Fekete Sas egy fogadó volt Kassán, ahol sok jeles vendéget fogadtak az évszázadok során, minthogy eredetileg 1782-ben épült, barokk stílusban. Persze ennek még a nyomai sem látszanak a mai homlokzaton.
Az egyik neves vendég Kazinczy Ferenc volt, a magyar nyelv megújítója, aki többször is járt a városban.
A wikipédiás életrajzában az alábbi sorokat találtam erről:
"1779. szeptember 9-én Milecz Sámuel tornai ügyészhez utazott Kassára, ott kötött ismeretséget fiatalkori szerelmével, Rozgonyi Erzsébettel, valamint Baróti Szabó Dáviddal...
Az irodalomnak három irányban is megindult fejlődését (franciás, klasszikus, magyaros irány) rendezni és az irodalmi mozgalmakat szervezni akarván, 1787. november 13-án Barótival és Batsányi Jánossal együtt Kassán megindította a Magyar Museum című folyóiratot, azon a szintén vezérszerepre vágyó Batsányival hamarosan összekülönbözött és 1789-ben, már a második füzetnél visszalépett és kivált a szerkesztőségből."

A táblán, természetesen két nyelven (szlovák, magyar), az alábbi szöveg olvasható: Itt élt és/ dolgozott/ a költő és/ nyelvész/ Kazinczy Ferenc/ 1759–1831

A szöveg közben, a már Kassáról jól ismert domborműtípus, ahol gyakorlatilag egy fejszobor néz ki a tábla síkjából.

A domborműves táblát a források szerint 1995. januárjában avatták fel.

És, a leglényegesebb, az a cikk, amiben az emléktábla létrejöttének, és a mai, Kassán élő magyar nemzetiség helyzetéről írnak: http://felvidek.ma/2015/01/nyelvmuveles-nyelvvedelem-nyelvmentes/
Érdemes végigolvasni!
És, igen, emiatt a helyzet miatt tartom rossz lépésnek a kassai műlap eltüntetését. Hiszen én sem mentem volna oda, ha nem tudnám, hogy a magyarság emlékeinek rögzítésére most vagyunk a 24. órában...
Ha nem tesszük meg, félő, hogy 2-3, esetleg tíz év múlva már nem lehet ezt megtenni.

Kezembe került, mert kértem, és adták, egy olyan idegenforgalmi anyag, melyet az Európa Kulturális főváros cím elnyerésekor készítettek, ahol egyetlen szót, egyetlen mondatot nem pazaroltak arra, hogy leírják: Kassa egy magyar város volt, évszázadokon át...

A műalkotások nem tehetnek arról, főleg a többszáz évesek, hogy volt egy 1920. június 4.
Források:
http://felvidek.ma/2015/01/nyelvmuveles-nyelvvedelem-nyelvmentes/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kazinczy_Ferenc

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
284353
Feltöltve
2017.07.10. 23:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.10. 23:26

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
284354
Feltöltve
2017.07.10. 23:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.10. 23:26

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
284355
Feltöltve
2017.07.10. 23:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.10. 23:27

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
284356
Feltöltve
2017.07.10. 23:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.10. 23:27

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
284357
Feltöltve
2017.07.10. 23:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.10. 23:29

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
284358
Feltöltve
2017.07.10. 23:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.10. 23:29

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
284359
Feltöltve
2017.07.10. 23:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.10. 23:29

"Kazinczy Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
284360
Feltöltve
2017.07.10. 23:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.10. 23:29
Összesen 8 fotó

Műlap története

22.08.03. 18:56
A "Kazinczy Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.07.30. 23:46
TundeK62 publikálta "Kazinczy Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.