A reformáció domborműve
Kálvin tér
Az első domborművön Károli Gáspár portréja látható, aki iskoláit Nagykárolyban kezdte, majd Brassóban végezte. 1556-ban a Wittenbergi Egyetemen tanult. 1562-ben fejezte be Károlyi a "Két könyv" című munkáját, ami a magyar reformáció történelemszemléletének első prózai összefoglalója. 1563-ban gönci református prédikátor, majd 1592-ben bekövetkezett haláláig esperes. Nevéhez fűződik a Biblia első teljes magyar fordításának elkészítése.
A középső rész Kanizsai Pálfi Jánosnak állít emléket, aki a presbitériumi rendszer magyarországi megteremtője. 1582 környékén Nagykanizsán protestáns családban született.
A jobb oldali részen Kálvin János alakja látható, aki a kálvinizmus névadója, és keresztény tudós. Fő műve, amelyet aztán egész életében bővített és átdolgozott, az Institutio Christianae religionis („A keresztény vallás rendszere”), illetve az általa felállított genfi egyházszervezet Európa-szerte mintaként szolgált a református egyházak megalakulásához. Kálvin azzal is hatott a nyugati kultúrára, hogy megváltoztatta a munkaszemléletet, ideológiai alapot biztosítva a kapitalizmus fejlődéséhez.
http://kanizsatv.hu/hirek/20861/tisztelet-es-hala/
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1rolyi_G%C3%A1sp%C3%A1r
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1lvin_J%C3%A1nos
"A reformáció domborműve" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

ƒ30/10 • 1/700 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"A reformáció domborműve" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"A reformáció domborműve" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"A reformáció domborműve" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/700 • ISO64