Liszt Ferenc és Harmat Artúr domborműves emléktáblája
Hogy köztér-e azt én nem tudom eldönteni.
Ez a templom nem az egyház tulajdona.
Ez a templom a fővárosé. Nem csak most már évszázadok óta. Oly annyira, hogy még Kun Béla is fenntartotta magának a jogot a lelkészek kinevezésére. Ma pedig a sekrestye ajtó mellet ott van a mai polgármester bársonyszéke.
A Belvárosi plébánia templom látogatóbarát.
Várják a kíváncsi látogatókat. 10 korszak építészete, művészete vár mindenkit. Azt fotózol le amihez kedved van. Persze a liturgia zavarása nélkül!
Ott voltam és ezt a páros domborműves emléktáblát találtam. Gondoltam, hogy már valaki feltöltötte. Nem tette. Ma visszamentem fotózni.
Az elegáns célratörő kettős-portré és rusztikus magyarázó felirata méltó a két zenei nagysághoz.
Harmatról itt olvashatsz:
http://lfze.hu/nagy-elodok/-/asset_publisher/HVHn5fqOrfp7/content/harmat-artur/10192;jsessionid=A13CD674B6424EBCE05936261D5CECCE
"Mint zeneszerző, Harmat Artúr a magyar egyházi zenének a maga korában egyik leghivatottabb és legelkötelezettebb művelője volt. 10 latin mise, 3 Te Deum, latin és magyar passió turbák, a budapesti Terézvárosi templom orgonájának felszentelésére írt 150. zsoltár, számos magyar és latin motetta megalkotása fűződik nevéhez. Legnagyobb horderejű miséje a „Missa Sancti Stephani Regis ex veteribus melodiis hungarorum saeculis ad quatuor voces inaequales (soli ad libitum), cum organo", melyet 1944 május 28-án, Pünkösd vasárnapján mutattak be a budapesti Szent István Bazilikában. A hagyományokhoz híven a Bazilika kórusa mind a mai napig ezzel a misével ünnepli Pünkösdöt és Szent István napját."
Egy szerzeménye:https://www.youtube.com/watch?v=cOPURxmQCSY
Liszt Ferenc: "az egyházi zeneszerző prédikátor és pap is"
"Liszt, a keresztény gondolkodó. A zeneszerző már gyermekkorától kezdve vonzódott a vallás, az egyház iránt, idős korában pedig így vallott: „Beléptem az egyházi rendbe – de semmi esetre sem a világ iránt táplált megvetésből vagy még kevésbé, mert ráuntam a művészetre … A katolicizmushoz való vonzalmam a gyermekkorom óta jelen van és mára állandóan jelenlévő és uralkodó érzés lett.” Tervei között szerepelt a korabeli egyházi zene megreformálása is, de azt a történelmi helyzet akkor nem tette lehetővé. Mindenesetre vallásos művek egész seregét alkotta meg az esztendők során: zongoradarabokat és miséket, orgonaműveket, egyházi kórusokat, zsoltárokat és oratóriumokat."
Részlet, innen:http://www.magyarkurir.hu/hirek/liszt-ferenc-az-egyhazi-zeneszerzo-predikator-es-pap/
A koronázási miséjéből egy részlet:https://www.youtube.com/watch?v=qjEGo722Xas

"Liszt Ferenc és Harmat Artúr domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ33/10 • 1/8 • ISO400

ƒ28/10 • 1/30 • ISO640

ƒ19/10 • 1/8 • ISO1600

ƒ19/10 • 1/15 • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Liszt Ferenc és Harmat Artúr domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ19/10 • 1/25 • ISO100