Kelemen Marcel festő, így ír a Fonó festéséről:

„A homlokzat motívumait a „dél-amerikás” fal „stílusában” festettem meg, néhány évvel a beltéri elkészülte után, 1998 körül, majd 2005 körül tovább gondolva, javítva, átfestettem. Konkrét törzsi, vagy népművészeti, jelentéssel bíró rendszereket, csillagmítoszokat, legendákat ne keressünk a képeken, mert az egyetlen szempont a „dekorativitás” volt.

A zeneház tervezésekor az volt a vezérfonal, hogy a FONÓ világzenei-népzenei karakterét idézzék meg a falfestmények. Az volt a kérés, hogy a világ különböző tájairól származó törzsi, népművészeti ábrákat, képeket használjak fel úgy, hogy konkrétan egyik falrész se legyen egyetlen tájegységhez, kultúrához köthető.

A stílusegység miatt azonban a belső hosszú fal egy-egy oldalán megjelenített motívumrendszereket egy „festészeti stílusba” rendeztem, így az egyik inkább „afrikás” hatású, a másik meg „dél-amerikás” hangulatot, érzetet keltő lett, bár a motívumokat Óceániától Ázsián át Amerikáig terjedően gyűjtöttem össze, mindkét falon. Idén februárban az „afrikás” belső falon történt egy jelentősebb átalakítás. A kellős közepén egy beázás miatt, több négyzetméternyi felületet úra kellett festeni. Ide, próba szerencse, egy a régitől teljesen eltérő, és önmagán belül rendszerbe foglalt motívum együttest komponáltam, magyar református templomok XVII-XVIII. századi kazettás mennyezeteinek a képeit fölhasználva.

A homlokzaton látható "bajszos" biciklit 2013 körül festettem, az akkor létesült biciklitárolóra hívja föl a figyelmet, nem kapcsolódik a bejárat motívumaihoz.”

Néhány szó a FONÓ-ról:

A Fonó Budai zeneház, nevében is őrzi, hogy egy budai régi, lepusztult gyártelep egyik épületében került kialakításra.

A Fonó története egy alapító-mecénással kezdődött, aki, miután beleszeretett a népzenébe, úgy gondolta, érdemes ennek a kultúrkörnek egy saját intézményt létrehozni A Fonó, azaz a Fonó Budai Zeneház alapítója, 1995-ben valósította meg elképzelését. Eleinte elsősorban az akusztikus zenére épültek a programok, később a hangsúly a népzenére tevődött át. Ám eredeti célját máig megőrizte: valódi műhelyként szolgál a népzene, néptánc, valamint a gyökereikből táplálkozó világzene és dzsessz számára, mint koncert- és próbahelyszín, lemezkiadó; katalizátora a művészeknek, művészetnek. Mint az a festő ismertetőjében is olvasható, a homlokzati és a beltéri díszítő falfestéseknél az volt a cél, hogy a Fonó világzenei-népzenei karakterét idézzék meg. Jellemzőül csatoltam beltéri fotót is a teljesebb összhatás érdekében, a magyar református templomok XVII-XVIII. századi kazettás mennyezeti képeinek felhasználásával készült részről.

---