Széchenyi Zsigmond vadászkalandjainak izgalmas leírásai fiatalkori kedvenc olvasmányaim közé tartozott. A szemléletes élményszerű történetek sokat segítettek abban, hogy virtuálisan átélve a vadászat élményét, túltehettem magam az ösztön által diktált vadászati kényszeren, és egyetlen állatot sem kellett lelőnöm ahhoz, hogy megismerjem az igazi vadászélményeket. Másrészt találtam egy helyettesítő „pótcselekvést”, a szoborvadászatot, ami mégiscsak békésebb tevékenység. Széchenyi Zsigmond egyik gyerekkori álma volt, a Föld valamennyi vadállatából zsákmányul ejteni egyet. A szoborvadászokat is hasonló vágyálom ösztönzi: a Földön felállított valamennyi szobrot szeretnénk lencsevégre kapni.
Ezt a Széchenyi-szobrot már két éve próbálom becserkészni, most végre sikerült. Első próbálkozásom azért volt sikertelen, mert annyi információm volt róla, hogy Bélmegyeren, egy vadászkastély udvarán van felállítva. Szerencsétlenségemre Bélmegyeren éppen három vadászkastély található, meglehetősen zavaros útviszonyok közepette, amiket inkább vadászok által használt terepjárókkal érdemes megközelíteni, mint városi kis személyautóval.
Ezúttal a GPS-re hagyatkozva száraz időben cserkésztük be az erő közepén álló műemlék Kárász-kastélyt, három kilométernyi földúton megriadt őzek és fácánok riadt tekintete által kísérve. Az udvaron csak a néma szobrot és az 1850-ben a Kárász család által építtetett műemlékvédelem álló romantikus vadászkastélyt találtuk, a személyzet terepmunkát végzett a környéken. Az épületben jelenleg kastélyszálló működik.
A szobor anyagát nem tudtam biztosan meghatározni, mindenesetre nem kőből, és nem fémből van, állapota kissé ütött-kopott, de a vadászok nem szoktak sokat adni a külsőségekre. Fényképezés után hazafelé indulva megtaláltuk a 4234-es útra kivezető aszfaltos utat, amelynek a bejáratánál egy behajtani tilos tábla van elhelyezve.

---