Szabó Lőrinc
Állapot: Ellopták, eltűnt
Balassagyarmat
Palóc liget
Palóc liget
Palóc múzeum és a szabadtéri színpad között, a skanzentől nem messze
Bálint
Már 1974-ben tervezte a város, hogy állítanak Szabó Lőrinc emlékére egy szobrot a Palóc ligetben, mely megvalósítására Borsos Miklós lett felkérve. A mellszobor tervét a Képző- és Iparművészeti Lektorátus szobrászbizottsága 1974. december 4-i ülésén fogadta el. A szobrot még 1975-ben tervezték felállítani, azonban ismeretlen okokból az átadásra ekkor nem került sor. 2017.10.15. 16:31
A szobor felavatására végül 1977. március 30-án, Szabó Lőrinc születésének 77. évfordulója előtt egy nappal került sor.
1997-ben a szobor eltűnését egy közterület-felügyelő vette észre, feljelentésre azonban csupán másnap kora délután került sor. Ez idő alatt több felkeresés során a bűnügyi osztályvezető április elsejei tréfának vélte, mondván valakinek csak feltűnt volna, ha valaki egy méretes bronzszobrot próbál kicsempészni a ligetből. A feljelentés után a helyszínelők is csak a hűlt helyét találták a szobornak, illetve a talapzat tetején lévő törmelék elrozsdásodásából megállapították, hogy a lopás legalább egy héttel korábban történt.
1998 januárjában Borsos Miklós özvegye felkereste a városvezetést, hogy előkerült egy Szabó Lőrinc-szobor gipszváltozata, ami ugyan nem egyezik meg az eredetivel, de ez alapján újra lehet önteni a költő szobrát. A képviselő-testület az újraöntés mellett döntött, azonban ezt már nem a Palóc ligetben állították fel, hanem az új Szabó Lőrinc Általános Iskolában kapott helyet.
Az 1977-es alkotás posztamense 2014-ig árválkodott üresen, majd eltávolították. A szobor eltűnésének 20. évfordulóján a város vezetése felkérte Petró György szobrászművészt, hogy az eredeti öntőminta hiányában készítsen új szobrot, hogy az valamennyire idézze az 1997-ben ellopott Borsos-féle alkotást.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1974_07/?pg=89&layout=s
https://library.hungaricana.hu/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1974_12/?pg=19&layout=s
https://library.hungaricana.hu/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1975_01/?pg=193&layout=s
https://library.hungaricana.hu/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1977_03/?pg=155&layout=s
https://library.hungaricana.hu/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1997_04/?pg=100&layout=s
https://library.hungaricana.hu/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1998_01/?pg=198&layout=s
Hausel Sándor: Balassagyarmat köztéri alkotásai
http://www.bgyinfo.hu/article/82/Hol-lehet-Szabo-Lorinc-szobra

Benkő Gabriella Emese
"A szobor eltűnését egy közterület-felügyelő fedezte fel, méghozzá 1997. április 1-én, Pár perc múlva találkozott egy újságíróval - személy szerint velem - és visszamentünk a helyszínre. Ezután felhívtam a rendőrség bűnügyi osztályát, és az oszt. vezető először azt hitte, áprilisi tréfát űzök vele. De aztán elindították a nyomozást. Sajnos, nem lett meg a szobor." 2022.04.26. 18:51
Források:
Balassagyarmat anno oldal
https://www.facebook.com/513608582069787/photos/a.513957232034922/584369364993708/
https://www.facebook.com/513608582069787/photos/a.513957232034922/584369364993708/
Azonosító
32396
Látogatás
Frissítve
2022.04.26. 18:51
Publikálva
2017.10.15. 16:31
Szerkesztések
Kapcsolódó
Szabó LőrincKözös gyűjteményben
Ellopott, eltűnt szobrokArchív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3a959143eee68b5f3ceb7206c0947cf7_4.jpg)
"Szabó Lőrinc" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
291990
Forrás
Helytörténeti Gyűjtemény
Feltöltve
2017.10.09. 16:12
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Bálint 17.10.09. 16:12
Archív felvétel
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d7a4cb4f0800edb78cba57ba429cba7b_4.jpg)
"Szabó Lőrinc" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
291991
Forrás
Hausel Sándor: Balassagyarmat köztéri alkotásai
Feltöltve
2017.10.09. 16:13
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Bálint 17.10.09. 16:13
Archív felvétel
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a32396-6268062fe7d58-6e0ccaf2c33f8df8c855f10e_4.jpg)
"Szabó Lőrinc" c. alkotás fotói
Szabó Lőrinc szobrának avatása.
Forrás: Arcok Balassagyarmat múltjából
Forrás: Arcok Balassagyarmat múltjából
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
485615
Forrás
Balassagyarmat anno oldal
https://www.facebook.com/513608582069787/photos/a.513957232034922/584369364993708/
Évszám
1977
Feltöltve
2022.04.26. 16:48
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Benkő Gabriella Emese 22.04.26. 16:48
1977, Archív felvétel
Szabó Lőrinc szobrának avatása.
Forrás: Arcok Balassagyarmat múltjából
Forrás: Arcok Balassagyarmat múltjából
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/139379044ad54502baf5caa190782667_4.jpg)
"Szabó Lőrinc" c. alkotás fotói
Üres posztamens
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
292445
Forrás
Gyarmati Hírek
Feltöltve
2017.10.14. 19:47
Képinfó
Adalék
Archív fotó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Bálint 17.10.14. 19:47
Archív felvétel
Üres posztamens
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0bc3bb8c54e38fc0dbb320fa45dc0839_4.jpg)
"Szabó Lőrinc" c. alkotás fotói
Hiányzó posztamens
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
292444
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2017.10.14. 19:46
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8100fd
ƒ28/10 • 1/75 • ISO64
ƒ28/10 • 1/75 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Bálint 17.10.14. 19:46
2014. augusztus
Hiányzó posztamens
Összesen 5 fotó
Műlap története
A "Szabó Lőrinc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
1 új fotót töltöttem a "Szabó Lőrinc" műlaphoz
A "Szabó Lőrinc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
A "Szabó Lőrinc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
A közösség publikálta Bálint "Szabó Lőrinc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.