1958. június 16,
1989. június 16,
2017. június 16.
A kivégzések és elhantolások napja.
A másodszori újratemetések napja.
A pásztói emlékműavatós megemlékezés napja.

Ajándékba kapott kőből, pályázati forrásból készült el - Pásztón - a Fő út és a Hunyadi utca kereszteződősénél kialakított emlékparkban látható ’56-os emlékmű.
A város polgármesterének szavai:
"éppen Bobály Attilánál tartózkodott ő és városvezető társa, Farkas Attila alpolgármester, amikor megtudták, hogy nincs idő, azonnal le kell adni a szobortervet, egy makettet, csak akkor tudják támogatásból elkészíttetni a város új emlékparkjának szobrát.
– Ekkor elmondtuk Attilának, hogy nekünk mit jelent ’56, mire ő: „Gyerekek, nekem van egy 56-os szobrom, amely díjat nyert Varsóban”. Berohant a műhelyébe, kihozta a kisplasztikát, mi elkezdtük fényképezni és most itt áll ennek a szobor változata. Tragikus, hogy az alkotó nem élhette meg a szobor elkészültét – hangsúlyozta Dömsödi Gábor"


Bobály Attiláról:
"– Hát elment ő is, a kitűnő szobrász és nagyszerű magyar! – kezdte megemlékezését Kő Pál, majd hangsúlyozta az élet értelmét: azt kell csinálnunk, ami boldoggá tesz. Felidézte Bobály Attilával való találkozását: egy nyolcvanas évek eleji salgótarjáni tárlat zsűritagjaként találkozott a kezdő szobrásszal először, amikor Bobály tardosi vörös márvány szobra lenyűgözte őt és zsűriző társait. Szembe mentek a politikai akarattal, s a párt alaptagsággal sem rendelkező ifjú alkotónak „kiharcolták” a fődíjat. Gondolatai végén bevallotta, régen nem vállal ilyen szerepléseket, de ez mindennél fontosabb volt számára, mert nem jutott el a nógrádszakáli temetésre. – Drága Attila! Te egy igazi szobrásznak születtél és ezt bizonyítottad életművedben. Isten nyugosztaljon békességben! – zárta szavait Kő Pál."
Az ünnepség után egy másik ünnepélyes helyszínen, a Rubec teremben Kő Pál átadta Bobály Attila családjának a posztumusz alternatív Munkácsy Mihály-díjat, amelyet olyan művész kaphat, aki életében nem kapta meg a Munkácsy díjat, de érdemes lett volna rá. Itt a művész két fiát, Bobály Ádámot és Dávidot kérdeztük meg, milyen érzésekkel vannak ezen a napon. – Kötődünk a ma felavatott alkotáshoz, mi beleszülettünk a szobrász-mesterségbe, megéltünk mindent, amit ma felidéztek az előadók. Az emlékművet sajnos már csak mi ketten fejeztük be, édesapánk nem tudott benne végig részt venni. Nagyon sokat tanultunk tőle, így például a küzdeni tudását is, azt, hogy sosem szabad feladni, akkor sem, ha akadályokba ütközünk. Szeretnénk édesapánk örökségét továbbvinni – fogalmazták meg."
Az idézetek Lakatos Kati írásában jelentek meg. A teljes cikk a források linkjével olvasható.

Az emlékműről olvasom: Számomra a legérdekesebben megalkotott 56-os emlékmű, tele elvont jelképekkel melyek pillanatonként megállították gondolataimat és egyben szárnyalásra is késztették.

---