A 350x50x50 cm-es alkotás a XX. század nevet viseli. Festett betonból készült, térplasztika. Kicsit tanácstalanul álltam előtte az első percekben: hogy mit is akar a művész mondani ezzel nekem? A legjobb választ erre a kérdésre Farkas Ádám ars poeticája adja:

"A szobrászat káoszteremtés a rendben és rendteremtés a káoszban.
A szobrászat programozott kudarc, mert mindig van nézet, ami jobb is lehetne.
A szobrászat folyamatos szerelem, érzelmi, érzéki viszony az anyagokkal.
A szobrászat a változás kifaragása az időből, végtelenített végesség.
A szobrászat a formák filozófiája, irodalma, festészete és zenéje.
A szobrászat a tér definíciója, a megfoghatatlan megfogása.
A szobrászat játék, ahol a személyes életen túli lét a tét.
A szobrászat rejtett célja az ismeretlen megérintése."

A plasztika olyan mintha sok egymásra rakott térkőből állna, amelyek a XX. század múló éveit szimbolizálja. A két nagyméretű pirossal megfestett csavarnak ható rész a század két nagy háborújára való utalás, a piros szín sem véletlen: a mérhetetlen véráldozatra utalhat.
Ami az első pillanatban csak egy betonoszlopnak látszik, kis képzelőerővel sokatmondó alkotássá válik.

Van még egy érdekesség: A szobrásznak nem ez az első ilyen műve, Párizsban a Soulé gyűjteményben és Montignac francia városkában is áll egy-egy nagyon hasonló műve, igaz más anyagokból készültek.

---