A kőtelki népoktatás 250 éves évfordulójára
Kossuth út 2.
A Szolnok Megyei Néplap 1989.november 21.-i számában az első oldalon számolt be a kőtelki dombormű avatásáról, melyből a következőket tudhatjuk meg, Az alma máter két és fél évszázados oktató-nevelő munkáját jelképező, a tudás fáját plántáló jelenetet ábrázoló domborművet az iskola volt tanítványa Sz. Egyed Emma szobrászművész készítette. Az avatás, bensőséges házi ünnepség keretében zajlott le, amelyen ott volt a dombormű alkotója is. Tálas László, a megyei múzeumi szervezet igazgatója mondott beszédet. A dombormű elhelyezése és leleplezése tulajdonképpen még része volt annak az (1986-ban kezdődő) ünnepségsorozatnak, amelyet a kőtelki népoktatás kétszázötven évéhez kapcsolódóan tartottak. Egyed Emma míves munkája nagy megbecsüléssel állított emléket az iskola gazdag múltjának, kifejezi, hogy a jövő formálása mindig a felnövekvő generációkat nevelő iskolákban kezdődik. Az avatási ünnepséget az avatóbeszédet követően az iskolai énekkar műsora zárta le. (Az információ keresésében a szolnoki Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár segített)
Sz. Egyed Emma a kőtelki népoktatás, a kőtelki általános iskola alapításának 250 éves évfordulójára bronz domborművet, emléktáblát készített és adományozott szeretett szülőfalujának.
Az emléktábla avatására 1989. november 20.-án délután került sor.
Sz. Egyed Emma szobrász és éremművész, 1935.január 12-én született Kőtelken , a kis Tisza parti községben. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán végzett 1959-ben. Sopronban élt és alkotott Terrakotta mellszobrok, kisplasztikák, lemezdomborítások, később egyre inkább a plakettek és érmek a jellegzetes alkotásai, melyekben hétköznapi dolgokat emelt magasztos szférába, a motívumok karakteres megjelenítését női finomságával ötvözte. Munkásságát több díjjal ismerték el. Sz. Egyed Emma 2016. június 15.-én elhunyt.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz._Egyed_Emma
levélváltás a kőtelki Szent Gellért Katolikus Általános Iskola igazgatónőjével
levélváltás a szolnoki Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár munkatársával
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1989_11/?pg=168&layout=s&query=egyed%20emma

"A kőtelki népoktatás 250 éves évfordulójára" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Archív fotók

"A kőtelki népoktatás 250 éves évfordulójára" c. alkotás fotói
Archív fotó