Damjanich János domborműve
Alkotmány utca 20.
Az emléktáblán látható Damjanich-dombormű Szabó Imrefia Béla (1952-) szobrász alkotása.
Miért választotta az iskola Damjanich nevét? Damjanich, az 1849. március 5-i szolnoki csata győztes tábornoka nevét a szolnoki és Szolnok környéki településeken élő emberek a szívükbe zárták, emlékét megőrző szobrok, domborművek, intézmény- és utcanevek sora bizonyítja ezt. Nem múlhat el 1848-as emlékünnepség szobrainak koszorúzása nélkül, ahová még a kis óvodások is kisétálnak kis rajzaikkal, nemzeti zászlóikkal. A szolnoki csata során Zagyvarékas irányába üldözte ki Damjanich serege Szolnokról a Karger dandárt, majd a Zagyva parti Malomzug nevezetű területen végső csapást mértek rájuk. Ez a győztes ütközet, a győzedelmes tavaszi hadjárat bevezető eseménye, szolnoki csata néven került be az emberek emlékezetébe, melynek emlékére minden évben, a Tisza partján az emlékező-tisztelgő hadijátékot is rendeznek. A zagyvarékasi iskola is az emlékezők sorát gazdagította azzal a döntésével, hogy felvette a nem feledett Damjanich tábornok nevét.
Az archív képek között szerepeltetem az iskola régebbi fényképét, mert a dombormű avatásakor még ilyen homlokzata volt az iskolának, s azóta felújították, modernizálták.
Damjanich János (1804-1849) szerb származású honvédtábornok, aki hű fia lett hazánknak. Az 1848-49-es szabadságharc egyik legkiválóbb tábornoka lett, s akinek nevéhez a szabadságharc számos szép győzelme köthető, gyakran reménytelen helyzetből is tudott fordítani, aki soha nem szenvedett vereséget a harcmezőn, minden ütközetet és csatát megnyert, akit katonái rajongva szerették, s aki az aradi vértanúk egyike, akit az aradi várban 1849. október 6-án kivégeztek.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_JNSZ_Kozl_55_56_Varia96/?query=damjanich%2C%20zagyvar%C3%A9kas&pg=309&layout=s
http://oktober6.kormany.hu/damjanich-janos-2012
https://hu.wikipedia.org/wiki/Damjanich_J%C3%A1nos
Normál és archív fotók

"Damjanich János domborműve" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Archív fotók

"Damjanich János domborműve" c. alkotás fotói
Archív fotó

Adalék vagy máshol