Zombory Lajos síremléke
Kőrösi út 2.
A szolnoki római katolikus temető 1. kriptasorának 18. sírhelyénél megtaláltuk Zombory Lajos síremlékét. A kőből készült síremlékben megjelenik Borbereki Kovács Zoltán szobrászatára jellemző realista ihletésű monumentalitás, a zárt kompozíciójú, tömbszerű, tiszta forma alkalmazása.
Ki volt az a Zombory Lajos, aki a szolnoki temetőben nyugszik, és síremlékét a neves Borbereki Kovács Zoltán szobrász készítette? Nem kell nagy levéltári kutatásokat folytatni ahhoz, hogy kirajzolódjon előttünk a szűkszavú életrajz ismertetéseken túl, az ember élete, munkássága, talán méltatlanul elfelejtett építészeti tevékenysége, a budapesti, a szegedi és a szolnoki múzeumokban látható festményei, melyekre talán nem figyelünk eléggé oda.
Szolnok, Szandaszőlősön, a festőkről elnevezett utcák között, megtalálhatjuk a Zombory Lajosról elnevezett utcát is. Zombory Lajos Szolnokon megvásárolta Müller Adolf műteremházát, mely már lebontásra került, s melynek nagyablakos szobája volt az első műterem e városban, s melyben még August von Pettenkofen festőművész is dolgozott. (az archív képek között)
„Az építész festő” címmel írtak megemlékezést a szegedi Délmagyarországban 1973. november 17.-i számban, Zombory Lajos halálának negyvenedik évfordulója alkalmából, melyben feltárul előttünk élete, melyből néhány jellemző momentumot ragadott meg. Családja történetében nagy törést jelentett az 1879. évi tragikus szegedi árvíz. Szeged város első ízben adományozott művészeti díjával egy helyi lakatosmester fiát, Zombory Lajost (1867—1933) tüntette ki, hogy Münchenben Zügel mellett állatfestészetet tanuljon. Ezt megelőzőleg tizenkét éven át aradi és szegedi építési tervező irodákban — többek között — Pártos és Lechner keze alatt dolgozott. A szegedi gőzfürdő és a közművelődési palota tervpályázatának második díját egyik társával Zombory nyerte el (1892). Ő tervezte a szegedi volt ügyvédi kamara épületét (1896). Később, 1908. januárban nyilatkozta: „...szenvedéllyel pingálok öklömnyi gyermekkorom óta. A magyar Alföld szépségei vonzanak.". Kissé megkésve, 31 éves korában határozta el magát, s egyre inkább kizárólag művészetével kívánt foglalkozni. Szolnokra költözött, és a Szolnoki Művésztelep egyik vezető mestere lett, és ott behatóan foglalkozott a magyar alfölddel. Építészeti vénája is megmutatkozott azonban Szolnokon is. Ő tervezte meg 1926-ban a vármegyeháza díszes hátsó homlokzatát, majd az 1920-as évek közepén a városrendezési tervének elkészítésére kérték fel. Zombory Lajos 66 éves korában, 1933. november 18.-án elhunyt, temetésén, 1933. november 20.-án Munkácsy Lepellel letakart koporsóját kísérték utolsó útjára a szolnoki temetőben, szimbolizálva ezzel, hogy az elhunyt jelentős alakja volt a magyar festészetnek.
Ő volt Zombory Lajos, akinek síremlékét látogathatjuk meg a szolnoki temetőben.
B.J.: Az építész festő - Délmagyarország 1973. november 17. (4. oldal)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Zombory_Lajos
https://hu.wikipedia.org/wiki/Borbereki-Kov%C3%A1cs_Zolt%C3%A1n
https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_JNSZ_Sk_2001_szolnoki_muvesztelep/?query=%C3%A1llatfest%C5%91%2C%20zombory&pg=111&layout=s
Kaposvári Gyula: nevezetes épületeink (Néplap 1989. október 24.-i szám (4. oldal)
Normál és archív fotók
"Zombory Lajos síremléke" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adalék vagy máshol
"Zombory Lajos síremléke" c. alkotás fotói
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!