Szent Mihály kápolna üvegablakai I.
A többszöri átalakítások után, a 19. végén, huszadik század elején nyerte el mai formáját.
A kápolnába belépve hét üvegablakot számoltam meg, körben. Hármat a szentélyben, hármat a hajó déli oldalán, és egy nagy rózsaablakot a nyugati oldalon. Ezért két részre bontottam a kápolna ablakainak bemutatását.
Sajnos, az oldal jelenlegi szabályai szerint nem lehet bemutatni a szentélyben álló főoltárt, pedig ott állnak azok a szobrok, melyről a kápolnát elnevezték.
De, nézzük az üvegablakokat. A bal oldali ablakon Szent János és Szent Pál alakja, a jobb oldalin Szent István és Szent Imre állnak.
A faragott főoltár némileg takarja a középső ablakot, melyen három alakot formált meg Róth Miksa. Az ablak felső részén Mária, a Magyarok Nagyasszonya áll a gyermek Jézussal a kezében, lábainál, vagyis kicsit lejjebb Szent Ferenc és Szent Erzsébet.
"A Szent Mihály-kápolna belseje egy hosszhajóból s a nyolcszög három oldalával záródó, valamivel magasabbra emelt szentélyből áll. Fából faragott oltárának főalakját, a sátánt legyőző Szent Mihály arkangyalt, két oldalán pedig Rafael és Gábor főangyalt ábrázolja. Az oromdíszt fent, a keresztrózsával záródó mennyezet alatt, a gyermek Jézust karján tartó bibliai szűz alakja díszíti. Az oltár 1896-ban Sopronban készült, Bubics Zsigmond kassai püspök ajándéka."
Forrás: http://www.hirek.sk/multunk/20110604101156/A-kassai-Szent-Mihaly-kapolna.html
A kápolna műemlék. Ritkán van nyitva, egyáltalán nem könnyű bejutni oda. Mindemellett kértem, és kaptam engedélyt a fotózásra.
És, érdekes módon, egyetlen ablakon sem véltem felfedezni a Róth Miksa üvegművész szignóját. De, ezen a dóm ablakait fotózva már nem is csodálkoztam. Ott, a 2009-ben fotózott képeken még szerepelnek az ablakok alsó sávján az alkotók, de az idén nyáron fotózott képeken már nem lehet egyetlen szignót sem elolvasni. Az ablakok felújításakor szélesebb védelmet kaptak a művek az alsó részen, így eltakarták a feliratokat.
A kápolnáról szóló rengeteg forrás kicsit hiányos az üvegablakok tekintetében, még a Wick Béla által írt könyvben sincs egyetlen szó sem róluk, pedig az 1941-ben jelent meg:
https://www.kozterkep.hu/books/view/587
http://templomablakanno.blog.hu/2011/03/08/kassa_szent_mihaly_kapolna
http://lexikon.katolikus.hu/K/kassai%20Szent%20Mih%C3%A1ly-k%C3%A1polna.html
https://fr.wikipedia.org/wiki/%C3%89glise_Saint-Michel_de_Ko%C5%A1ice

"Szent Mihály kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Mihály kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/50 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Mihály kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/40 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Mihály kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Mihály kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Mihály kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Mihály kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/100 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Mihály kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/50 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Mihály kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/50 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Mihály kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/30 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Mihály kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/60 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent Mihály kápolna üvegablakai I." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/25 • ISO800