A Fortuna u. 4. sz. alatti udvarban kivégzettek emléktáblája
Előéletéhez hozzá tartozik az épület múltja, ami több száz évre vezet vissza. Az egykori Fortuna Szálló épületének története a török időkre nyúlik vissza, majd három középkori ház egybeépítéséből jött létre, később tulajdonosváltások, átépítések után nyílt meg elsőként itt egy fogadó. Ezt követően virágzó fejlődés következett. Teljes, részletes története olvasható a második forrás cikkében. Itt megemlítik a második világháborút is, ami súlyos károkat okozott az épületben....
Itt érkezünk el az emléktábla aktualitásához, ami a fenti cikkben nem említett személyi áldozatoknak állít emléket. Itt haltak meg a Fortuna utca 4-es számú ház udvarán, róluk szól a tábla: "értelmetlenül kioltott életek".
Az emléktábla felirata:"1939-1945 / egy gyászos kor vértanúinak / és értelmetlenül kiontott / életek / hősi halottainak / emlékét őrzi e tábla / emelte / a Kaposvári Kereskedők Egyesülete / hogy a megmaradottakat / tanítsa: / csak a szeretetből lesz áldás / a gyűlöletből mindig vér fakad."
Azt, hogy mikor készült az emléktábla, nem sikerült kideríteni. Ami biztos, hogy helyileg ehhez a házhoz kötődik. Tehát, az ismeretlen tényező, a Kaposvári Kereskedők Egyesülete hogyan kapcsolódik a Fortuna utca 4-es számú házhoz? Nem találtam adatot.
Az emléktáblát az itt azóta megfordulók megőrizték. Így az időközben (1966-tól) itt helyet kapó Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, aminek köszönhető a két archív kép, az egyik szomorú, törött állapotát (mikor? még évszám sincs), másik /külön/ a szöveges részt mutatja.. Megemlítendő, hogy a múzeum kiköltözése óta az épület újra szállodáknak, fogadóknak ad helyet, vagyis a tábla fennmaradása – megkopva-törve és sajnos nem túl szépen "javítva" – de ezeknek az utódoknak ugyancsak köszönhető.
A táblán látható dombormű egy férfi és egy nő szecessziós könnyedséggel formált alakját mutatja. Kezükben a hősöknek kijáró koszorút tartják. A középpontban egy madár száll fel, aminek két értelmezését tartom lehetségesnek: talán a béke, a béke iránti vágy megtestesülése, de lehet, az értelmetlen halált szenvedők lelkére utal.
Tanuljuk meg: "...csak a szeretetből lesz áldás, a gyűlöletből mindig vér fakad."
http://urbface.com/budapest/a-fortuna-haz
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=87

"A Fortuna u. 4. sz. alatti udvarban kivégzettek emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Fortuna u. 4. sz. alatti udvarban kivégzettek emléktáblája" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

ƒ32/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók