Münstereifeli Szent Donát
Bár mintegy két tucat (!) Donát nevű szentet tartanak számon, közülük csak kettőnek a köztéri ábrázolásával találkozhatunk Magyarországon. Ha püspökként ábrázolják, akkor Arezzoi Szent Donáttal van dolgunk, ha karddal, fején mirtuszkoszorúval vagy egyszerűen csak katonaként, akkor a Münstereifel-i Szent Donáttal. Münstereifel-i Szent Donát ereklyéinek őrzési helyéről kapta előnevét. (Mivel Rómából származott, néhai Rőmai Szent Donátként is említik.)
Ábrázolásaik alapján tehát jól elkülönülnek, de a szőlőtermelők mindkettőt a patrónusuknak tekintik, hol egyiket, hol a másikat.
Szent Donát római vértanú a legenda szerint a II. században élt. Vitéz katona volt, de társai mulatozásaiban nem vett részt, helyette imádkozott. Egy alkalommal, amikor csapata nehéz csatára készült, szintén Istenhez fohászkodott. Az égiek a segítségére voltak, az ellenséges csapatokra eső zúdult. Így számbeli fölényük ellenére, kemény harcban sikerült őket legyőzni. A császár kitüntette Donátot, sőt unokáját is hozzá kívánta adni feleségül. Donát ezt nem fogadta el, mondván ő továbbra is csak Krisztus társaságára vágyik. A császárt sértette ez a visszautasítás, ezért Donátot megnyúzatta.
Ereklyéi 1652-ben kerültek Rómából Münstereifel-be.
A sopronhorpácsi Donát-szobron az ehhez a történethez kapcsolódó jelképeket látjuk. A mirtuszkoszorú és a kard a katona dicsőséget jelzi, de ott látjuk a tőrt is, amit a megnyúzáskor használtak.
Münstereifel-i Szent Donát ünnepe június 30-án van, Arezzoi Szent Donáté augusztus 7-én. A gazdák mindkettőjükhöz azért imádkoznak, hogy hárítsák el a jégesőt.
A szobor talapzatán a környéken birtokos Széchenyi család címerének töredéke látszik.
A sopronhorpácsihoz hasonló motívumokkal találkozunk a kőszegi Donát-szobornál is. https://www.kozterkep.hu/~/8662/Szent_Donatusz_Koszeg_1764.html
Leben des H. Donatus.- München, 1767 - https://books.google.hu/books?id=NKZQAAAAcAAJ&pg=PA4&lpg=PA4&dq=Heiliger+Donatus&source=bl&ots=qfWibHTMXv&sig=-3X-SeYsiOsID5PiypvVdD1t_6M&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwi53pCYzbLYAhXJaxQKHc9nCnU4ChDoAQhNMAY#v=onepage&q=Heiliger%20Donatus&f=false
Sopronhorpács - http://www.sopronhorpacs.hu/

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ390/100 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ390/100 • 1/680 • ISO100

ƒ8/1 • 1/250 • 30mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ390/100 • 1/800 • ISO100

ƒ390/100 • 1/600 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ390/100 • 1/550 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ390/100 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ390/100 • 1/220 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ390/100 • 1/125 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ16/1 • 1/80 • 46mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ16/1 • 1/80 • 34mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ22/1 • 1/60 • 24mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ22/1 • 1/50 • 22mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/320 • 44mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/320 • 34mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/320 • 70mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/320 • 52mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 75mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/500 • 200mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 21mm • ISO100

ƒ63/10 • 1/640 • 85mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 105mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/250 • 44mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 95mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Münstereifeli Szent Donát" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/320 • 35mm • ISO100