Az ún. Urnacsarnokot 1966-67-ben építették fel. Hogy finoman fogalmazzak, a helyi lakosoknak egyáltalán nem tetszett az épület.
Duray Tibor hármas alkotását, egy 3 méter, egy 6 m, és egy 9 m magas színes üvegmozaikot viszont elhelyezték az épület délre néző oldalára 1970-ben.
Sajnos bemenni hosszú évek óta nem lehet, le van zárva. Így a művek sem érvényesülnek. Sz. Kürti Katalin: Köztéri szobrok és épületdíszítő alkotások... c. könyvében (117-118.o), figyelemreméltónak írja le az üvegablakot.
Mára már a környezet is borzalmassá vált, az ablaknak meg egyre több kitört része lesz.

2010. április 19.: Sikerült képeket készítenem az alkotásról. A legnagyobb, és a legkisebb alkotást fotóztam. Sajnos a középsőt továbbra is egy bezárt fémajtó védi. Kívülről nézve, lehet, hogy épp az a legszebb ablak, mert sok vörös szín látszik.
Teljesen igaza volt Sz. Kürti Katalinnak; a modern magyar üvegművészet egyik legszebb alkotását rejtik az ajtók. És be kell látnom, hogy ez a legjobb megoldás a művek védelmére.
Azon a részen, ami közel esik az ablakokhoz, a temetőlátogató macskabarátok a téli időszakra macskatanyává változtatják a területet. Ezért volt szükség lezárni, bezárni az ajtókat. Ők tördeltek ki egy-egy darabot az ablakból, hogy a cicák ott közlekedjenek; és ne fagyjanak meg a hideg időben.
Tévedés ne essék: nem vagyok a cicák ellensége; csak akkor is meg kellene találni a megfelelő kereteket a temetőben sétálgató cicák helyesebb ellátására.
Most, hogy kinyitották nekem a kis termeket, talán nyitva is hagyták az ajtót. Pedig az alkotások védelmében újra be kellene zárni őket, mert a macskabarátok szétverik az ablakot. És ők nem a fiatalabb korosztályból kerülnek ki!