Alternatív, helyi címek:Görgei Artúr

Visegrád
Fő utca 81.
A Polgármesteri Hivatal udvarán, a kapuval szemben.

Felállítás2018. január 29.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.03.13. 18:03
Közeleg az 1848-as forradalom évfordulója, a szobor avatásának apropója mégis más. A szobor állítás gondolata Görgey Artúr születésének 200. évfordulója kapcsán merült fel.
Visegrád város Önkormányzata pályázatot írt ki, aminek eredményeként került felállításra a Polgármesteri Hivatal udvarán ifj. Szlávics László alkotása.

A portré elég rendhagyó módon idézi az egykori 1848-49-es honvédtábornok, hadügyminiszter arcvonásait. A fejszobor magas posztamensen áll, anyaga különleges rozsdaálló acél lemez.

Görgey (Görgei) Artúr (1818–1916) végzettsége szerint vegyész, több alkalommal is volt a forradalom és szabadságharc idején a honvédsereg fővezére.
A forradalom leverése után Ausztriába internálták, csak a kiegyezés után jöhetett szóba, hogy visszatérjen Magyarországra. Így 1867-ben hazatért és Visegrádra, ma is létező kastélyába www.kastelyok.com költözött.
Személyének megítélése körüli ellentmondások kiütköznek a forrásoknál jelölt cikkekből is (különböző korban keletkezett leírások, érdekes összevetni), míg nevének eltérő írásmódjának indokairól külön bekezdést szentel a Wikipédia szócikke hu.wikipedia.org

A szabadságharc idején működő honvéd tábornok és hadügyminiszter születésének bicentenáriumán 'Görgei 200" címmel emlékeztek meg róla a Magyar Nemzeti Múzeumban. Előadásokkal, "interaktív tárlatvezetéssel" idézték meg életútját, életének kiemelkedő eseményeit.
További linkek
Az alkotás és kapcsolódó információk a Wikipédia szócikkében: hu.wikipedia.org
Az alkotó életrajza: hu.wikipedia.org

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Görgey Artúr" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
305982
Feltöltve
2018.03.12. 17:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.12. 17:06
Feldolgozás alatt...

"Görgey Artúr" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
305983
Feltöltve
2018.03.12. 17:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.12. 17:07
Feldolgozás alatt...

"Görgey Artúr" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
305984
Feltöltve
2018.03.12. 17:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

305985
Feltöltve
2018.03.12. 17:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/640 • ISO80

305986
Feltöltve
2018.03.12. 17:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • ISO125

305987
Feltöltve
2018.03.12. 17:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

305988
Feltöltve
2018.03.12. 17:08

Göröntsér Vera 18.03.12. 17:08
Feldolgozás alatt...

"Görgey Artúr" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
305989
Feltöltve
2018.03.12. 17:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

305990
Feltöltve
2018.03.12. 17:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.12. 17:08
Feldolgozás alatt...

"Görgey Artúr" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
305991
Feltöltve
2018.03.12. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.12. 17:09
Feldolgozás alatt...

"Görgey Artúr" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
305992

305993
Feltöltve
2018.03.12. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.12. 17:09
Feldolgozás alatt...

"Görgey Artúr" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
534871
Feltöltve
2023.08.01. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.01. 21:10
Feldolgozás alatt...

"Görgey Artúr" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
534872
Feltöltve
2023.08.01. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.08.01. 21:10
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.08.01. 21:10
2 új fotót töltöttem a "Görgey Artúr" műlaphoz
23.07.21. 15:36
Megérintettem a "Görgey Artúr" alkotást
18.03.13. 18:03
Göröntsér Vera publikálta "Görgey Artúr" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.