Magyar Ifjúság Szabadságfrontja-emlékmű
[...] Tevékenységük főleg a náciellenes propagandában volt eredményes, kezdetben Budapesten, majd az ország más területein is működtek. A Magyar Ifjúság Szabadságfrontja bekapcsolódott a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának tevékenységébe is. Céljuk az volt, hogy szabotálják a németek és a nyilasok katonai rendelkezéseit, a magyar gyárak anyagainak Németországba szállítását, és bújtatták azokat a személyeket, akik már nem kívántak tovább harcolni."
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/illes-gyula-641
A második világháború partizán harcaiban elesett egyetemi hallgatók és oktatók emlékére — a képzőművészeti lektorátus támogatásával — nagyméretű emlékmű felállítását tervezik a budapesti egyetemek a Kosztolányi Dezső tér parkjában. A négy szobrász-építész páros részére kiírt emlékmű-pályázatot Illés Gyula, Munkácsy-díjas szobrászművész, és Gulyás György, Ybl-díjas építész nyerte meg, s közös szobortervük alapján a Képzőművészeti Kivitelező Vállalatnál hamarosan megkezdik a mártírhalált halt fiatalok hősies helytállását szimbolizáló, hat méter magas mészkő-térplasztika elkészítését. Az emlékművet előreláthatólag a jövő évben avatják fel."
Szerdán Budapesten, a XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren felavatták a magyar ifjúság szabadságfrontja harcainak és hősi halottainak emléket állító műalkotást.
A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem kezdeményezésére hat budapesti egyetem szervező bizottságot hozott létre egy történelmi tanulmány elkészítésére. A tudományos munkában feltárják az egyetemisták és a hozzájuk csatlakozott ipari tanulók ellenállási tevékenységét. Az eddigi kutatások 29 hősi halott nevét derítették fel. Az ő emlékük előtt kívánt tisztelegni az utókor Illés Gyula szobrászművész, és Gulyás Zoltán építész a környezetbe harmonikusan illeszkedő antifasiszta ifjúsági emlékművével.
Az avatóünnepségen Zimányi Tibor, a magyar ifjúság szabadságfrontja volt vezetője a bajtársak nevében emlékezett meg a magyar antifasiszta ellenállásról, ebben az ifjúság részvételéről. Ezután Köpeczi Béla művelődési miniszter emlékműavató ünnepi beszédében egyebek között emlékeztetett arra, hogy 1944. november 7-én jött létre a magvar diákok szabadságfrontja, amely különböző szervezeteket tömörített magába, s harcra hívta az egész magyar értelmiségi ifjúságot a német megszállók ellen az ország felszabadításáért, a békéért és az ország demokratikus átalakításáért.
Az emlékműavatási és koszorúzás! ünnepség a Himnusz hangjaival ért véget."
"Magyar Ifjúság Szabadságfrontja-emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ƒ27/10 • 1/1250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
"Magyar Ifjúság Szabadságfrontja-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
"Magyar Ifjúság Szabadságfrontja-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Magyar Ifjúság Szabadságfrontja-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Magyar Ifjúság Szabadságfrontja-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Magyar Ifjúság Szabadságfrontja-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Magyar Ifjúság Szabadságfrontja-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók