1884-ben nyitott meg a kilenc éven át épült Magyar Királyi Operaház reneszánsz stílusban épült épülete, ami Ybl Miklós egyik legismertebb műveinek egyike. Ezt követően az építész befektetésként két egymás mellett lévő szabad telket vásárolt meg az elkészült palota melletti utcában a 7. és a 9. szám alatt, ahol egy-egy négy emeletes bérházat épített. Utóbbi domborművei már közel 10 éve szerepelnek a lapon. A 7-es számú ház a "kis mostoha", holott a homlokzaton (a szomszéd frízével egy vonalban elhelyezkedő) domborművei – ha nem is olyan "beszédesek", mégis szépek és egyediek.

Megjegyzés: a tervezés, építés körülményei érdekesek, nem véletlen, hogy a két ház tervei egy tervrajzon szerepelnek. Bővebb információk olvashatók erről az első forrás cikkében, autentikus leírásban.
Ide kapcsolódik még, nemrégiben találtam néhány fényképet az Urbanista (index.hu) oldalán pontosabban egy 2014-ből származó cikket, ahol az épületbelső, néhány lakás mai állapotát (és elérhető árfekvését) is bemutatták (nagyon szépek, a cikk tanulságos). https://index.hu/urbanista/2014/12/09/ybl_miklos_elado_ingatlan_muemlek/

A szomszédos ház homlokzatán tehát a harmadik és negyedik emelet között egy fríz húzódik (ld. a kapcsolt lapot), a 9. számú házon ugyanebben a vonalban ablaktengelyenként egy-egy tondó ékesíti a ház előoldalát. Az Ybl Miklós Virtuális Archívum adata szerint a szobrászati díszítések Sommer Ágost (August Sommer) coburgi származású szobrász nevéhez köthetők.

A tondók első benyomásra az évszakokat ábrázolják. De jogos a kérdés, miért van öt kerek dombormű, hogy került közéjük a szerintem nyilvánvalóan Zeuszt megjelenítő középső, ill. akkor az évszakok miért éppen ebben a sorrendben helyezkednek el a homlokzaton?
Talán sikerült közelebb jutni a megfejtéshez. Zeuszhoz ragaszkodom, ami természetesen a görög mitológia felé visz, ahol az évszakok istennői, a Hórák, akiket alapvetően csak három évszaknak megfeleltethetően szokták ábrázolni (ez egyelőre újabb bonyodalom). Kicsit tovább kalandozva született meg a "felmentő" találat. Eleinte csak két évszak volt ismert, így a tavasz, Thallo, a virágzás és az ősz, Karpo, a gyümölcsözés istennője (két szélen). Később hozzájuk társult a nyár, Auxó, a növesztő, ill. gyakran négyet is ábrázolnak, bár (olvasom), "a telet, mint a természet álmát, nem tekintették évszaknak."

---