Ez az épület Szabadka és egyáltalán a szecessziós építészet, egyben a magyar nemzeti stílus egyik ikonikus példája. Ennek kulcsa maga az építész, egyben az építtető személye, Raichle J. Ferenc. Pártos Gyula révén ismerkedett meg a stílusirányzat alapjaival, aki viszont Lechner Ödön évfolyamtársa volt, őt pedig a magyar szecessziós építészet megalapítójaként tartják számon.
Az épület szerkezetileg és funkcionálisan is nagyon érdekes. Egyes, finom érzékkel kialakított részletei sajnos nem tartoznak a Köztérkép "profiljába". Másrészt a egyedülálló egységet alkot környezetével. Az első forrás írásában az építész koncepciójáról: "...az épület kialakításánál nagy jelentőséget tulajdonít a napfény és az árnyék játékának. Ez a kimondottan szobrászati jellegű plasztika figyelembe veszi azt a helyet, amelyről a nap bizonyos szakában az épületet teljes pompájában meg lehet csodálni. Az épület a vasútállomással szemben áll egy dús lombú platánsor mélyén, így homlokzata zárja a zöld „alagutat”. A néző úgy éli át a homlokzatot, mint az élénk kolorit és a játékos formák csipkeszerű egészét..:"

Valóban csipkeszerűen szövik át a különböző díszek az épület előoldalát. A homlokzat felületét többfajta murális díszítmény, egyrészt ornamentális, kisebb részben geometrikus mintázatok borítják. Két meghatározó elem alakítja a képet, egyrészt a magyaros motívumvilág, annak is egységben komponált szimmetrikus kompozíciója, másrészt – előzővel kombinálva, és egységben – a Zsolnay-kerámia jelenléte.
Figurális díszítmény viszonylag kevés található az épületen. A kerámia-, ill. pirogránit-díszek elszórt mintázatai azonban az építmény felső peremén mintegy kontúrként körberajzolják a homlokzatot úgy. hogy a kerámiaívek hajlataiban jellegzetes maszkok bújnak meg. A Szecessziós magazinban megjelent tanulmány szerint mind a hullám-ívek, mind a maszkok tervei Nikelszky Gézának tulajdoníthatók.
A homlokzat középső csúcspontján egy Zsolnay váza (?) kapott helyet, de alatta a korább ismertetett formavilágba illeszkedő keretben egy almát harapó kígyó kúszik felfelé egy fa törzsén. Hosszú ideig nem tudtam értékelni a motívumot, nem láttam az összefüggést Raichle (a tulajdonos) és a felületes ránézésre a gyógyítás jelképének nézett kígyó-motívum között. De már látom a fa gyökereit/leveleit és az almát is., vagyis az "eredendő bűn" egy ábrázolását.

Raichle pályafutását általában nagy sikerek és nagy bukások váltakozása jellemezte, de megemlítendő a konkurencia fellépése is, Amilyen gyorsan felépült a csodás épület, olyan rövidre sikerült az élet annak keretei között. Az 1904-ben épült palotát, sőt magát, a várost is már két év múlva kénytelen elhagyni, újabb két év elteltével mindenét elárverezik. Ez azonban mit sem változtat az épület kiegyensúlyozott szépségén.

---