A Szentesi Napló című lap 1943 májusában és júniusában több cikkben is beszámolt az emlékmű avatásának előkészületeiről és az avatáson elhangzott beszédekről.
A tudósításokból megtudhatjuk, az emlékmű a Chorin nagybirtokos család adományából készült
"Az emlékmű a községháza előtt állott. Rajta a következő egyszerű szöveg volt olvasható: ,,Hőseink 1914—1918.’*. Fölötte egy katona, sisak és két keresztbe tett kard ékeskedett, s a felírás alatt a hősi halottak nevei voltak olvashatók.
Derekegyháza község már díszes külsőségek között várta vendégeit. A községháza fel volt lobogózva. Az emlékmű mögött a fegyelmezett sorokban álló díszegyenruhás tűzoltók foglaltak helyet. Az emlékmű jobboldalán fehér ruhás leventeleányok állottak tanítónőjük vezetésével. Közvetlen mellettük állott a cserkész-zenekar. Az emlékmű baloldalát a látogatók hatalmas csoportja foglalta el. ........
Alig szállt el a Himnusz ünnepélyes hangulata, felcsattant a Rákóczi-induló pattogó dallama és a felvilanyozott közönség kitódult az útra, ahol már gyülekeztek a díszmenethez. Az ódon derekegyházi park előtt vezető kövesúton sorfalat állottak a vendégek, akik előtt a levente-zenekar foglalt helyet csillogó hangszereivel. Dobpergés jelezte a díszmenet kezdetét. Először a levente ifjúság vonult fel katonás léptekkel, majd a helybeli tűzoltóság tisztelgett a megjelent előkelő közönség _ előtt. Ezután megható jelenet következett: a fiatal leventeleányok vonultak el egyöntetű léptekkel, kipirult arccal, csillogó szemekkel. Még pergett a dob, szóltak a kürtök és harsogott a zenekar, amikor egy gyönyörű, lélekemelő ünnepség emlékével oszlott szét az ünneplő tömeg. Az ünnepség pompás rendezése leleszi Kovács Gábor uradalmi jószágigazgató és Tóth Pál uradalmi főerdész érdeme. " ^[1]
A lap június 3-i száma Bonczos Miklós államtitkárnak, az ünnepség főszónokának a beszédét közli.
"Figyelmeztet ez az emlékmű arra, hogy az Urnák 1914. esztendejében ebből a községből 290 vitéz magyar indult el a haza védelmére és Ő Felsége a Király parancsára. A haza hívta őket, a Király parancsára. A haza hívta őket, a Király parancsolta s a magyar határok várták a védősereget. Ők pedig mentek, millió magyar testvérrel együtt, mint egy élő, eleven szuronyerdő, mentek, küzdöttek, harcoltak, előrenyomultak, győztek, mindenütt ellenséges földön jártak, s a végén mégis csak elbuktak . . . Helyesen nem ők buktak el, mi buktunk el, mi vesztettük el a háborút, nem odakint, de idehaza, az ő hátuk mögött.
Amikor letörött a zászló, megindult az áradat visszafelé. Hazajöttek a katonák ebbe a faluba is. 290-ből 190 tért vissza, 100 pedig odamaradt: 64 hősi halott és 36 hadifogoly." ^[2]

---