Második világháborús emlékmű
A helyi tudósításokban az jelent meg, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a helyi önkormányzat támogatásával valósult meg a Kustár Gábor által alkotott emlékmű.
A szobrász nyilatkozata a műről: "Nem hősi emlékmű ez. Hiányzik belőle a hamis romantika pátosza. Inkább csendes mementó. Egy hely, ahol meg lehet állni, emlékhely, ahol főhajtva le lehet róni tiszteletünket. Ahogyan a neveken túl az egyetlen mondat is így akar emlékeztetni rájuk: a hazáért haltak.
Az új emlékműnek két központi alakja van.
Az egyik az elesett katonákat jelképező, rozsdás acéllapból kivágott honvéd alakja. Ez a holtan heverő figura csak az emlékmű fő nézetből látható teljesen. Pontosabban a negatívja, hiszen éppen az elesettek hiánya az, ami a ma élő hozzátartozókban azóta is annyira elevenné teszi a veszteséget, melyet haláluk okozott.
A másik alak egy angyal tömör, már-már robosztus figurája. Nem könnyed mennyei lény, inkább megtört tartással, részvéttel fordul az áldozatok felé. Mészkőből faragott stilizált alakja csak utal az égi lényre. Megtört tartása jelzi: a háború nem a mennyei örök hatalom terve, hanem földi hatalmak elhibázott döntése."
Forrás: http://ttre.hu/hirek/keruleti/a-ii-vilaghaboru-katonai-aldozatainak-allitottak-emlekmuvet-balmazujvarosban
https://www.dehir.hu/hajdu-bihar/a-ii-vilaghaboru-katonai-aldozatainak-allitanak-emlekmuvet-balmazujvaroson/2018/03/28/
http://ttre.hu/hirek/keruleti/a-ii-vilaghaboru-katonai-aldozatainak-allitottak-emlekmuvet-balmazujvarosban

"Második világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/125 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Második világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Második világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/125 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Második világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Második világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

ƒ40/10 • 1/60 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Második világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/80 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Második világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

ƒ90/10 • 1/160 • ISO80

ƒ35/10 • 1/640 • ISO80