Csomorkányi emlékhely
Csomorkány
Barátnőmmel kirándultunk, amikor észrevettük, hogy a Locus (navigációs applikáció Androidra) egy romtemplomot jelez a közelben. Gondoltuk gyors megnézzük a vihar előtt.
Az eléréséhez közel 4km dűlőúton kell vezetni, melyeket néhol traktornyomok teszik nehézkesebbé.
Az emlékhely a Csomorkányi Templomromból, egy torony betonszoborból, egy kilátóból, pár emlék- és információs táblából és egy piknikező/tűzrakóhelyből áll.
A középkorban Csomorkány egy kis falu volt, első írásos említése 1231-ben volt egy oklevélen. A település elpusztulásának pontos dátuma nem ismert, feltehetőleg a török hódoltság alatt. Egyedül a templomrom maradt meg belőle.
A torony 10-15 méter magas és az 1/3-a után kettéválik és spirálisan csavarodik a központi tengelye körül. Azért esett a választásuk erre a formára, mert "A torony egy irányt mutató jel a pusztában, akár csak a régmúlt időkben a templom mára elpusztult tornya."
A kilátó egy három tengely körül csavarodó csigalépcső egy kocka fém drótszerkezetével körbevéve.
Az emlékhelyet 2014-ben állították.
Kőszegfalvi Ferenc: Csomorkánytól Csomorkányig - Helytörténeti írások Hódmezővásárhelyről
https://magyarkaland.blogspot.hu/2015/06/csomorkanyi-templomrom.html
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/megyek_oroksege/Csongrad_megye/pages/Kozepkori_del_alfold_es_szer/008_hodmezovasarhely.html
Normál és archív fotók
"Csomorkányi emlékhely" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/1036 • ISO40
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Csomorkányi emlékhely" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/1004 • ISO40
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Csomorkányi emlékhely" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/276 • ISO40
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Csomorkányi emlékhely" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/241 • ISO40
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Csomorkányi emlékhely" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/258 • ISO40

ƒ220/100 • 1/162 • ISO40
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Csomorkányi emlékhely" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/222 • ISO40
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Csomorkányi emlékhely" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/265 • ISO40
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Csomorkányi emlékhely" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
"Csomorkányi emlékhely" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/221 • ISO40