„Mindvégig veletek voltunk”

A Lengyel légió nevét viselő szolnoki utcában, a Megyei Önkormányzat épületének falán egy rózsaszín márványtábla látható egy bronz domborművel. A dombormű alatt közvetlenül a „Józef Wysocki / 1809-1879” felirat olvasható, mely jelzi, hogy a dombormű őt ábrázolja. Az alkotó: Vaskó Pál, mely információt Bátori Zsolttól, a szolnoki Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnökétõl tudtam meg.

A márvány-táblán lengyel nyelven is szereplő felirat:

„Az 1849. március 5.-i szolnoki / csatában részt vett lengyel / légió hősei emlékre / újraállította / Szolnok Megyei Jogú Város helyi / Lengyel Kisebbségi Önkormányzata”

Az emlékmű avatására a szolnoki csata 158 éve történt eseményeire emlékező, hagyományosnak tekinthető eseménysorozat részeként került sor, 2007. március 3.-án, Stempinska Joanna nagykövetasszony jelenlétében, aki az emléktáblát felavatta. Az ünnepségen részt vettek a város és a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat képviselői is. Az emléktábla feliratában az újraállításra utalás azt jelzi, hogy korábban ebben az utcában, 1999-ben állított, hasonló üzenetű emléktábla volt látható.

„Veletek harcoltunk…nem mint zsoldosok”, a magyarokhoz intézett felhívásában ezzel a vallomással fejezte be Józef Wysocki magyarországi hadi pályafutását 1849. augusztus 20-án, elhagyva a „vérző magyar földet”. Ebbe az egy mondatba tömörítve fejezte ki azt az eszmét, melynek jegyében a lengyelek közel egy évig harcoltak együtt a magyarokkal a közös ellenség ellen az 1848/49 évi szabadságharc hadjárataiban, s bár a túlerő által legyőzetve távoztak, örök emléket hagytak maguk után, amelyet mindkét nemzet a mai napig őriz.

Józef Wysocki lengyel katona, az Oroszországi Podólia tartományában, a Tulczyn közelében levő Morawán született 1809-ben, nemesi családban. A népek tavasza évében, 1848-ban már Krakkóban tevékenykedett, ahol a lengyel tartományok forradalmi eseményeit kísérelték meg koordinálni. Amikor a lengyel helyzet kilátástalanná vált, az emigránsok figyelme egyre inkább a sikeres magyar forradalom felé fordult. 1848-ban lengyel önkéntes csapatot szervezett és novemberben Magyarországra jött. Az 1949. március 5.-i szolnoki ütközetben tanúsított bátorságáért ezredessé léptették elő, és hadosztályparancsnokká nevezték ki. Részt vett a tavaszi hadjárat ütközeteiben. 1849 májusában megkapta a vezérőrnagyi rangot és ő lehetett az összevont lengyel légió főparancsnoka. A szabadságharc elbukása után, az ő csapata kísérte emigrációba a szabadságharc politikai és katonai vezetőit, köztük Kossuth Lajost is. Törökország után Angliában, Franciaországban és Piemontban is megfordult, majd Párizsban telepedett le. A lengyel emigránsok számára alapított párizsi Szent Kázmér otthonban halt meg 1873. december 31-én. Sírja a Pere-Lachaise temetőben található.

Magyarországon emlékét számtalan formában őrzik.

---