Szeged királyi város pecsétje
Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?
Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?
Cedrus
A szabad királyi városi jogállást megerősítő és magyarázó oklevelet a mindenkori király adományozta Szeged városának. 2018.09.10. 13:55
III. Károly 1719-ben kiadott oklevelének történeti hátteréhez kapcsolódik az épületen látható az 1200. év óta eredetinek tartott Szeged szabad királyi város pecsétje.
A pecséten körírásban
SIGILLUM REGIAE CIVITATIS SZEGEDIENSIS 1200
A pecséten látható címeren megfelezett katonai pajzs, melynek bal oldalán a Tisza és a Maros jelölése fut keresztül, a pajzs jobb oldali részében megfelezett sas, mely kiterjesztett szárnyával és lábával karmai között kormánypálcát tart. A pajzs szélét babérból font koszorú övezi. A pajzson, páncélsisak tetején a korona utal a szabad királyi városra. Ezek fölé emelkedik az Isten Báránya, mely elveszi a világ bűneit.
A domborművet két oldalon egy-egy angyal tartja.
Az épületben a Katolikus Ifjúsági Iroda működik. Magáról az épületről nem találtam információt. Magam részéről úgy gondolom, érdemes a bemutatásra.
Források:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/szeged/szeged_es_nepe/pages/011_torteneti_attekintes.htm
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/szeged/szeged_tortenete_2/pages/003_a_szabad_kiralyi.htm (29. 30. p.)
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/szeged/szeged_tortenete_2/pages/003_a_szabad_kiralyi.htm (29. 30. p.)
Azonosító
35289
Látogatás
Frissítve
2018.09.10. 17:35
Publikálva
2018.09.10. 13:55

"Szeged királyi város pecsétje" c. alkotás fotói
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ57/10 • 1/60 • ISO160
ƒ57/10 • 1/60 • ISO160
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Cedrus 18.09.10. 12:33

"Szeged királyi város pecsétje" c. alkotás fotói
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ44/10 • 1/125 • ISO125

ƒ51/10 • 1/100 • ISO125
ƒ51/10 • 1/100 • ISO125
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Cedrus 18.09.10. 12:34

"Szeged királyi város pecsétje" c. alkotás fotói
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ57/10 • 1/60 • ISO160
ƒ57/10 • 1/60 • ISO160
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Cedrus 18.09.10. 12:34

"Szeged királyi város pecsétje" c. alkotás fotói
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/320 • ISO125
ƒ33/10 • 1/320 • ISO125
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Cedrus 18.09.10. 12:34
Összesen 5 fotó
Műlap története
Megérintettem a "Szeged királyi város pecsétje" alkotást
Cedrus publikálta "Szeged királyi város pecsétje" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.