Az egykor Kerepesi úti temető néven ismert, ma Nemzeti Sírkert árkádsorában tehetős emberek, ill. családok kaptak temetkezési lehetőséget annak megépülése után. Ezzel összefüggésben is az árkádsor egyben igen értékes műalkotásoknak ad helyett, többnyire ugyancsak neves alkotók közreműködésével készültek.

A síremlék-művészet elég sajátos képzőművészeti ág, az alkotások művészi értékének megítélése nem egyértelmű. Lyka Károly, Szobrászatunk a századfordulón c. könyvében külön fejezetet áldoz a Temető szobrászainak, ahol – miközben ismerteti a művészeti ág specifikus meghatározó elemeit – két alapvető típust különböztet meg: egyrészt a "szónok", másrészt a "lírikus" típust. A fejezet tartalmaz kiemelt neveket, Damkó József inkább felsorolásban szerepel, mint "gazdag munkásságú mester". Konkrétan ez a síremlék nem található fel az összefoglalásban.

Én ezt a sír-szobrot a lírikus típushoz sorolnám. Az arckifejezésében, testtartásában is a gyásznak magát átadó nőalak magas talapzaton áll, ezen a család neve szerepel. Teste szemben áll a látogatóval, fejét viszont erősen félrefordítja, arcvonásain a bánat tükröződik. Kezében az itt nyugvóknak szánt koszorú téveszthetetlenül jelzi az alkotás funkcióját.

Az itt nyugvókról kevés információt találtam. Keinz János, aki úgy tűnik, az első volt azok között, akit ide temettek, egy 1885-ből származó levéltári bejegyzés szerint földbirtokos volt. Azonosítása viszont nem egészen egyértelmű, de ez indokolhatja, hogy az árkádsoron váltottak helyet. Keinz Géza, vele egy sorban valószínűleg a második családtag a 1912-es Vasárnapi Újság halálozási rovatában takarékpénztári tisztviselőként szerepel. A további családtagokat nem vettem sorba.

A síremlék felirata hátoldal két oldalán folytatólag olvasható össze: „Dicsérjétek az Ő nevét, mert jóságos az Úr, örökké tart irgalmassága: és nemzedékről nemzedékre az ő igazsága. "

---