Kistapolca, Szabadság utca 1.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szent Borbála szobra

Kistapolca
Szabadság utca 1.
A "Langyosvizű forrás környéke".

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.10.10. 17:11
Kistapolca főutcája kelet-nyugati irányban halad. A falutól északra lévő Borbála-horgásztó is kelet-nyugati irányban húzódik. A főutca keleti szélén, annak északi oldalán egy közpark van. A ligetes, szépen gondozott parkban egy lassú vízfolyás van a Borbála-tó felé (vagy felől). Valószínűleg mesterségesen kialakítottak itt: egy kis tavat, benne egy szigetet, amelyre egy fahíd vezet.

A szigettől és a fahídtól balra egy hölgy szobra van a vízben. Messziről sellőnek tűnik, ámde nincs uszonya. Közelebbről nézve az is látszik: csak a szögletes talapzat van a vízben, a nőalak ezen ül. Bő ruházatú, kiterjedt hajkoronájú hölgy.

A szobor és a tó környéke: „Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Langyosvizű forrás környéke” A 2013-as leírás szerint: „Síkvidéki részen, a belterület és a külterület határvonalán lévő parkosított terület, több forrás által táplált mesterséges tóval. A források a Villányi-hegység karsztvízrendszerének különleges megjelenési formái. A hegylábi területektől itt jókora távolságra törnek felszínre. A víz hőmérséklete kb. 20 °C fok, ezért a tó télen sem fagy be. A fő vízkibúvás fölé házikót emeltek, melyben a II. világháborúban elesettek emléktábláit helyezték el. A házikó melletti parkosított rész mintaszerűen gondozott. A füvet rendszeresen nyírják. A tó mesterséges szigetére vezető fahíd és a park egyéb berendezései (padok, asztalok) jó állapotban vannak. A tóba telepített szökőkút szép látványt nyújt működés közben. A mederbe a rózsaszín virágú tavirózsák mellé díszhalakat is telepítettek. A felmérés időpontjában kevés vízililiom is virágzott, melynek állománya egyes években tömeges lehet.”

A leírás szövege „tóba telepített szökőkutat” említ. És valóban a szobortól pár méterre egy háromszög alakú vízvezeték-rendszer is van a vízbe helyezve, kifolyókkal. Nem volt szerencsém működés közben látni.

A szobor mibenléte ebből még nem derül ki. Ráírva nincs semmi. Távolabb van viszont egy nagy tábla, amely Kistapolca térképét és nevezetességeit mutatja meg. A térképen a kis kék tóban egymás mellett van a 9-es „Szökőkút” és a 10-es „Borbála-szobor”. Azaz a szobor Borbálát formázza.

„Szent Borbála (3. század – 306. körül, Nikomédia) a bányászok, kohászok, tüzérek, építészek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők védőszentje”.

Vajon miért tették ide, ennek a kis falunak a végére a szobrát? Talán a szomszédos Beremend miatt. A Beremendi Cementgyár (ma a Duna-Dráva Cement Kft. Beremendi Gyára) területe és bejárata 500-600 méterre van a szobortól délkeleti irányban. Márpedig a cementhez követ bányásznak, éspedig a bányászok, a kőbányászok. Talán a hatalmas gyár közelségének köze lehet a szép parkhoz és talán a szoborhoz is.

Szent Borbála egyik attribútuma a pálma, vagy pálmaág. Az itteni szobornál is van valami a hölgy kezei között. Talán egy kis pálmafa, lefelé hajló leveles ágakkal.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
A védett természeti területről:
http://provertes.hu/vedett_teruletek_pdf/baranya_megye/adatlap_4404.pdf
Szent Borbáláról:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Borb%C3%A1la

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Borbála-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327034
Feltöltve
2018.10.10. 16:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.10. 16:55

"Borbála-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327035
Feltöltve
2018.10.10. 16:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.10. 16:56

"Borbála-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327036
Feltöltve
2018.10.10. 16:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.10. 16:56

"Borbála-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327037
Feltöltve
2018.10.10. 16:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.10. 16:56

"Borbála-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327038
Feltöltve
2018.10.10. 16:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.10. 16:57

"Borbála-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327039

327040
Feltöltve
2018.10.10. 16:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.10. 16:57

"Borbála-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327041
Feltöltve
2018.10.10. 16:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.10. 16:58

"Borbála-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327042
Feltöltve
2018.10.10. 16:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.10. 16:58

Adalék vagy máshol

"Borbála-szobor" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327043
Feltöltve
2018.10.10. 16:58
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.10. 16:58
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.10.10. 17:11
Keszthelyi Sándor publikálta "Borbála-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.