1866-ban elesett katonák emlékműve

Pozsony (Bratislava), Cesta na Kamzík 2796/14

Alternatív, helyi címek:Pamätník padlým vojakom z roku 1866
Angol cím:Monument to fallen soldiers (1866)

Pozsony (Bratislava)
Cesta na Kamzík 2796/14
A Kamzík (Zerge) tv-toronytól 390 méterre a toronyhoz vezető út...Teljes szövegA Kamzík (Zerge) tv-toronytól 390 méterre a toronyhoz vezető út elágazásánál (parkoló mellett), 144-es buszjárat megállója 20 m, Koliba végállomás - turistaúton - 1.3 kmKevesebb szöveg

Felállítás1866. november 4.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Lukács Ferenc
2018.10.21. 19:23
Az 1866-ban kirobbant Porosz-Osztrák háború utolsó csatája zajlott Blumenau (ma Lamac) és Pozsonyhidegkút (ma Dúbravka) között, de a legutolsó összecsapások a Zerge-hegyen (ma Kamzík) voltak. Több száz katona halt meg a harcban, akik tömegsírban nyugszanak.

Ezen a helyen állítottak 1866. november 4-én emléket a hősi halottaknak.
Az emlékmű egy négyzet alapú műkő-beton talapzaton nyugszik, közel két és fél méter magas. Tetejét csúcsként egy kovácsoltvas Jézus-kereszt díszíti, ami egy 1898-as keltezésű képeslap fotóján még nem látható. Nem ismeretes mikor került az emlékműre.

Az emlékmű homlokzatán háromnyelvű felirat található. Eredetileg magyar és német nyelven került felírásra, a szlovák feliratot valamikor 1918-ban vésték a szobor alsó részébe.

"Az 1866 évi Július 22, a Zerge-hegyen elesett harcosoknak a pozsonyiak által emeltetett."

"Den am 22. Juli 1866 im Gefechte auf dem Gemsenbergg gefallenen Kriegern. Von den Bevohnern Pressburg."

"Padlým vojakom z roku 1866, mesto Bratislava."

A feliratok alatt egy kovácsoltvas dombormű látható, stilizált katonai sisak, kard és olajág kompozíciójában.

Viszonylag jó állapotban lévő emlékmű, hiszen a város viszontagságaitól messze, 401 m magasságban áll nem messze a Kamzík televíziós toronytól.
Források:
http://www.ba-lesy.sk/vismo/dokumenty2.asp?id_org=451035&id=4177
https://www.bratislavskenoviny.sk/kultura/21749-prusko-rakusku-vojnu-pripomina-pamatnik
https://felvidek.ma/2016/11/a-porosz-osztrak-haboru-es-pozsony/
http://www.bratislavastory.com/sk/pamatnik-prusko-rakuskej-vojny-na-kamziku/
http://www.pammap.sk/pomnik-prusko-rakuskej-vojny?pamiatky=10039
továbbá saját források, gyűjtések
Angol leírás, sztori
Lukács Ferenc
2018.10.21. 19:23
The last battle of the Prussian-Austrian War which was broke out in 1866 it has happened between Blumenau (today Lamač) and Pozsonyhidegkút (today Dúbravka) and here were the last clashes on the Zerge mountain (today Kamzík). Hundreds of soldier died on the hill and here they are in rest in mass grave.

With this memorial the Bratislavian residents have been commemorated to the heroic soldiers. This memorial has unveilded on November 4,1866. The monument rests on a squared base which was made of agglomerated stone and concrete, but the material was limestone. The height is almost 2.5 meters (98 in). The top of the monument is decorated with a wrought-iron which represents Jesus’s cross which accessary could not visible on a postcard photo by dated 1898. It is not know when it came to top of this monument.

On the facade of the monument there is a three-languages inscription. Originally has been written in Hungarian and German languages, the inscription of the Slovak version has been engraved into the lower part of the statue sometime in 1918.

"Az 1866 évi Július 22, a Zerge-hegyen elesett harcosoknak a pozsonyiak által emeltetett."

"Den am 22. Juli 1866 im Gefechte auf dem Gemsenbergg gefallenen Kriegern. Von den Bevohnern Pressburg."

"Padlým vojakom z roku 1866, mesto Bratislava."

"This memorial has been raised for the fallen soldiers in 22 of July, 1866 by the Bratislavian residents"

Under the inscriptions there is a wrought iron relief can be found with stylized military helmet, sword and olive branch composition which symbolize the peace and victory.

The memorial is relatively in a good condition, being far from the vicissitudes of the city, there is located in height of 401 m (1316 ft), not far from the Kamzík TV-tower.

Cím alapján hasonló

"1866-ban elesett katonák emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
328007
Feltöltve
2018.10.17. 21:31
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/30 • ISO214

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.17. 21:31

"1866-ban elesett katonák emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
328008
Feltöltve
2018.10.17. 21:32
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/30 • ISO131

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.17. 21:32

"1866-ban elesett katonák emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
328009
Feltöltve
2018.10.17. 21:32
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/15 • ISO459

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.17. 21:32

"1866-ban elesett katonák emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
328277
Feltöltve
2018.10.20. 19:12
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/50 • ISO156

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.20. 19:12

"1866-ban elesett katonák emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
328278
Feltöltve
2018.10.20. 19:13
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/323 • ISO116

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.20. 19:13

"1866-ban elesett katonák emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
328279
Feltöltve
2018.10.20. 19:13
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/50 • ISO179

328280
Feltöltve
2018.10.20. 19:13
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/50 • ISO233

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.20. 19:13
Összesen 7 fotó

Műlap története

18.10.21. 19:23
A közösség publikálta Lukács Ferenc "1866-ban elesett katonák emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.