I. világháborús emlékmű

Pozsony (Bratislava), Brečtanová 1.

Alternatív, helyi címek:Pamätník prvej svetovej vojny
Angol cím:Momument of the World War I.

Pozsony (Bratislava)
Brečtanová 1.
A Brečtanová és a Jedenásta utcák kereszteződésénél, 250 méterre a...Teljes szövegA Brečtanová és a Jedenásta utcák kereszteződésénél, 250 méterre a Koliba buszvégállomástól gyalogosanKevesebb szöveg

Avatás2009. október 14.
Avatás1917

Jozef Barinka (restaurátor, közreműködő)
Patinszky M. (közreműködő)

Lukács Ferenc
2018.10.22. 07:44
A Mária-kápolnát a 13. honvéd őrszolgálatos pótszázad állítatta az I. világháború emlékére. Mária karján a kis Jézussal a „kápolna“ faragott boltíves ablakában trónol. A mészkőből faragott emlékhely három méteres magasságával emelkedik ki a környezetéből.

2015-ben felújították, környékét rendbe tették, így a mellette lévő feszület is látható. Közvetlen mellette egy kis pihenőpad található. Folyamatosan látogatott emlékhely, koszorúzások és megemlékezéseket is tartanak itt.

Az alábbiakban kiegészíteném az eddig leírtakat, amelyeket más forrásból sikerült kideríteni.

Ez a jelenlegi emlékmű a Kolibán szolgáló őrszakasz katonáinak bátorítására épült akkoriban, amely szakasznak a képzőművész Alojz Rigele (Rigele Alajos) is katonája volt. Egy korábbi hasonló szobor adta az ihletet Alojz Rigelenek, aki M. Patinszky szobrásszal közösen alkotta meg a műkőből megmunkált timpanont.

A Mária szobor a kis Jézussal stílusosan lehetne akár Isten gyötrelmei kompozíció tagja, mivel a korábbi történeti kutatások szerint egy katonai kórház előtt állhatott vagy valóban timpanonként szolgálhatott a bejárat felett.
1931-ben egy iskolába építették be a Mária-Jézus szoboregyüttest. Ekkor jöhetett létre a jelenleg balra mellette álló feszület is, ami mint utóbb kiderült az emlékhely része.

2009-ben újult meg Emil Malinovszky és Theresa Lenczová kezdeményezésére, amit Marcel Koval a Kramare plébániájának adminisztrátora is támogatott. 24 család anyagilag is segített a helyreállításban. A helyreállításban Jozef Barinka szobrászművész is segédkezett. Az emlékmű melletti kegyhely feszületét 17 keresztény család támogatásával építették újra. Bratislava Nové Mesto városa pedig támogatta mindkét emlékmű/kegyhely helyreállítását, felújítását.
Források:
http://www.mariaut.sk/cikkekbejarasok-mariavolgyi-zarandokuton-pozsony-mariavolgy-pozsony
https://pam.epocha.sk/bratislava/nove-mesto-raca-vajnory/1-svetova-vojna-koliba

továbbá saját források, kutatások...
Angol leírás, sztori
Lukács Ferenc
2018.10.22. 07:44
The Chapel of Mary was erected by the 13th Honorary Basic Airman Reserved Army for memory of the First World War. Mary and her son, Jesus are sitting in a throne in the small "chapel" which is in a stylized semicircular window. The memorial has carved from limestone and rises wiht its 3 meters tall in the wrapped surroundings.

It was renovated in 2015, its surroundings were restored, so the crucifix next to memorial can be visible again. Right beside to the memorial place a small bench is found. Continuously visited place of memorial, wreaths and commemorations have been held.

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Rigele AlajosJozef Barinka (restaurátor, közreműködő)Patinszky M. (közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
328281
Feltöltve
2018.10.20. 20:24
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/151 • ISO116

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.20. 20:24

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Rigele AlajosJozef Barinka (restaurátor, közreműködő)Patinszky M. (közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
328282
Feltöltve
2018.10.20. 20:25
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/123 • ISO116

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.20. 20:25

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Rigele AlajosJozef Barinka (restaurátor, közreműködő)Patinszky M. (közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
328283
Feltöltve
2018.10.20. 20:25
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/50 • ISO125

328284
Feltöltve
2018.10.20. 20:25
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/199 • ISO116

328285

328286
Feltöltve
2018.10.20. 20:26
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/100 • ISO205

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.20. 20:26
Összesen 6 fotó

Műlap története

18.11.09. 14:07
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.09. 14:05
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.10.23. 00:10
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.10.22. 07:44
A közösség publikálta Lukács Ferenc "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.