Úgy érzem, kincsre találtam, és mégis két évig várakoztattam, mióta lefotóztam a sírkertben. Akkor abban voltam csak biztos, hogy nagynevű, Kossuth-díjas szobrászművészünk emléke előtt állok, a részletek a gép mellett kerekedtek ki.

A síron felállított alkotás Vigh Tamás utolsó művének változata. Eredetijének története ugyancsak viszontagságos. Gyulán állították fel, a millennium emlékére tervezték, de a megvalósulás több, mint 10 évet késett. A legmegrázóbb mindebben az, hogy a kiváló képességű, elismert művész időközben elhunyt, így nem érhette meg alkotásának avatását. A Gyulán avatott emlékmű legfontosabb információit a kapcsolt lapon, ill. az első cikkben lehet olvasni.

Mégis, az alkotás üzenete szempontjából nélkülözhetetlen az akkor leírtak-elhangzottak megidézése. Az avatóbeszédből:, a művész gondolatairól ".. úgy gondolta, olyan szobrot készít, ami a mindenkor itt élő ember számára arckép lesz. A jelent nem mondja ki, a jelen Janus-arcú mását jelenítette meg, ami a múltban gyökerezik, és amiből a jövő építkezik...".

Vigh Tamás szobrászművész életrajzát itt most nem ismertetem/lehetetlen. Nagyon szubjektíven inkább annyit mondok, mindig lenyűgöztek alkotásai, mindig azt éreztem, ha találkoztam némelyikkel, hogy valami egyedit, kizárólagosan vightamásost látok. Talán érdekes (nekem az), minden ilyen találkozásnál egy fiatal alkotót véltem látni műve mögött és a valóságban soha nem értettem meg, hogy már nincs köztünk, nem ma szól hozzánk, elment. Művei beszélhetnek a hiányzó életrajz helyett: https://www.kozterkep.hu/artpieces/index/page:1?in_titles=1&artist=Vigh+T¶meters=&tag=1&tag=1&status_id=5

És újra az alkotásról, ami, mint utolsó műve "...egyfajta összegzésévé vált egész életművének; talán nincs is olyan szobra, melynek részletét, vagy jelentését ne látnánk visszaköszönni ebben a plasztikában..."
Baráz Tamás szobrászművész szavai egyrészt hasonló képre építenek, a gondolatmenet mégis eltér. Itt csak gondolatfoszlányokat idézek, az egész elolvasható a lementett állomány linkjén: https://www.kozterkep.hu/user/665/file-7379734657f458e15165ac2471bdca8c.pdf
"...A „Múlt és Jövő” Vigh Tamás szobrában egyetlen figura két fő nézettel. A figura átlép egy idősíkról egy másikra... Ennél nagyobb jelentőséget adni egy pillanatnak, a JELEN-nek, melynek fogságából, mint folyamatosan változó, de állandó szempontból tekintünk MÚLT-ra és JÖVŐ-re, nem lehet.
Ugyanakkor az időt felfogó és értelmező személy nemcsak ezzel a titokzatos és nagyon is nehezen elviselhető JELEN-nel kell, hogy együtt éljen...
A Janus arcú figurában a megszemélyesített, a tárgyiasult általános személy árnyékszemélyiségeként önálló életre kel...
Nem kisebb feszültséggel találjuk magunkat szemben, mint az emberi morál alapvető problémája, a jó és rossz ellentétének és egységének feldolgozása..."

A Magyar Művészeti Akadémia honlapján Vigh Tamás munkásságáról írt cikkben újabb, fentieket kicsit tágító leírás olvasható: "... A szobrász két, egymásnak hátukat vető figurával ábrázolja az Időt. Az egyik alak felvetett fejjel felfelé lép, a másik lefelé megy és lefelé néz. A fiatal és az idős egyazon gránittestben, ám ellentétes irányú mozgásban van. A két alak egyetlen, lágyan hullámzó palástban, gyönyörű, simára faragott felülettel. Ovidius biformis-nak, azaz kétalakúnak nevezi Janust. A két alak, akik nem válhatnak el egymástól, mert a folytonosan pergő Idő elszakíthatatlanul összeköti őket. Vigh Tamás a térbe helyezte az Időt..."
Összegzés: "Vigh Tamás műveinek monumentalitását nem a méretek adják, hanem a gondolat, a formálás, vagyis az értelmes, egymásnak felelő formák és a téri pozíció."

---