Gül Baba emlékhely díszcsempéi
Az átalakított türbét 2018. október 9.-én adta át Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdoğan török miniszterelnök.
2014 júliusában voltam az emlékhelyen. Akkor a bejárat melletti bal oldali falon imaszőnyeghez hasonló mintájú csempék voltak és a kút is csempével borított volt. Néhány napja elmentem megnézni, hogy milyen lett a felújítás után. Sajnos zárva volt, pedig sokan voltunk, akik szerették volna megnézni. Kijött egy asszony a bejárathoz, akitől azt meg tudtam kérdezni, hogy a csempedíszek megmaradtak-e. Azt válaszolta, jelenleg nincs csempedísz. Amennyire tudtam, kívülről próbáltam benézni és fotózni. Az a fal, melyen az imaszőnyeghez hasonló csempék voltak korábban, most csupasz téglafal és a csempés kút helyett is más kút látható. Ezt mutatják a jelenlegi képek.
„A törökkori magyarországi építmények közül valószínűleg ez a sírkápolna a legismertebb a muszlim világban. A törökök olyan nagy becsben tartották, hogy az 1699. január 26-i karlócai békében a szultán megbízottai feltételként szabták a budai síremlék fennmaradását.”
Eredeti állapotban történő helyreállítása 1960-ban volt a Fővárosi Műemléki Felügyelőség irányításával Pfannl Egon tervei alapján. Másik felújítása 1996-2000 között volt. „A beruházást az isztambuli Güsay cég irányította a budapesti ARCHITECteam tervei alapján (építész: K. Pintér Tamás és Deák Zoltán, statika: Berényi László, gépész: Deákné Dohar Anna, kertészet: Karádi Gábor, elektromos: Deme László)….. Két különböző rendeltetésű kutat terveztünk hagyományos török minták alapján. A kultikus szerepű "csesmét" kütahiyai csempék burkolják. A "szelszebil" vízköpőjéből egymás alatti tányérokon át csurog a víz a medencébe, amelyet folyóka köt össze a szökőkúttal.”
Gül Baba a legenda szerint a Rózsadombon rózsákat ültetett és a rózsák atyja volt.
„Eredeti neve Kel Baba amely Kopasz Atyát jelentett…a török és a perzsa nyelvben..A török harcoló dervisek kopaszra nyírták a fejüket ez egy közismert tény volt, akkor és ma is……Ezt hallották el a magyarok Gülnek. …s Magyarországon elég gyorsan meg is halt, igy valóban kimaradt a rózsaültetés és nemesítés az életéből…bektasi dervis, azaz harcos muszlim szerzetes volt, aki 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára. A legenda szerint a város elfoglalásának hálaadó ünnepén, 1541. szeptember 2-án halt meg.”
„Gül Baba alakja köré a kezdetektől legendák fonódtak. Már arab írással feljegyzett nevének eredetét és jelentését is többféleképp magyarázzák. A legtöbben a Rózsák Atyja (gül rózsát, baba atyát jelent) fogadják el, mások szerint Kel Babának hívták (a kel kopaszt jelent, s a török szerzetesek tarra nyírták fejüket), ami akkor változott Gülre, amikor sírja körül rózsabokrok kezdtek nőni. Megint más feltevések szerint a szertartások során képes volt arra, hogy bántódás nélkül megcsókolja a dervisek által "gülnek" nevezett tüzes vasat, de olyan vélemény is akad, hogy a bektásiak minden vezetőjüket Gül Babának hívták. A legvalószínűbb, hogy a gül szót átvitt, misztikus értelemben használták: Gül Baba Rózsa apó volt, de nem a mulandó földi világban növő rózsák atyja, hanem a bektási rend rózsafája.”
Másik feltételezés szerint „a létező Gül Baba valószínűleg a Budán alapított dervis kolostor első vezetője lehetett, aki jóval túlélte Buda bevételét. Maga a kolostor a türbétől keletre, a Dunához közelebb állt, a sírépítményt pedig feltehetően az alapítóként tisztelt dervis sírja fölé emelhették az 1543 és 1547 között.”
https://turkinfo.hu/bongeszde/tortenelem/ki-volt-gul-kel-baba-valojaban/
https://mult-kor.hu/tuzesvascsok-es-a-kopasz-atya---ki-volt-gul-baba-20160902
https://hvg.hu/kultura/20181009_Gul_Baba_a_kopasz_rozsat_nem_ultetett_inkabb_harcolt
http://www.origo.hu/tudomany/20181002-erdoganszigetvarralatogathat.html
http://www.muemlekem.hu/magazin/gul_baba_turbe_felujitas_2015
https://terebess.hu/keletkultinfo/gul2.html

"Gül Baba emlékhely díszcsempéi" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gül Baba emlékhely díszcsempéi" c. alkotás fotói
ƒ360/100 • 1/160 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

"Gül Baba emlékhely díszcsempéi" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/160 • ISO100

ƒ320/100 • 1/220 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gül Baba emlékhely díszcsempéi" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/420 • ISO64

ƒ450/100 • 1/400 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gül Baba emlékhely díszcsempéi" c. alkotás fotói
ƒ450/100 • 1/340 • ISO64

ƒ500/100 • 1/350 • ISO64

ƒ500/100 • 1/420 • ISO64