Az ember azt gondolná, az idő múlik, egyre nagyobb a távolság, kevésbé fájó a seb.
A háború iszonyat, óriási veszteség, maradandó bánat. És kell egy hely... ahol az emberek leteszik az emlékezés virágait.

Civil szervezetek összefogásával (felsorolás: https://www.kozterkep.hu/user/665/file-93b7feb0a7a4603733688427ef657301.pdf ), a helyi önkormányzat támogatásával, valamint magán adományozók jóvoltából valósult meg a 13. kerületben, a Csángó utcai lakótelepen a "Világháborús emlékmű", ami mind az első, mind a második világháború katonai és civil, egyben az elhurcolt zsidó áldozatainak állít emléket. Az alkotást katonai tiszteletadás mellett leplezték le.

Előzetesen nem kevés kérdésem volt. Ezekre azonban választ kaptam az avató beszédekben.
Az avatásra készülve meggyőződtem arról, hogy a terület (a 13. kerület mai területe) igen sok laktanyának adott otthont. Vagyis elgondolkodtató, hogy lehet, hogy itt eddig nem volt a világháborúra emlékeztető, arról megemlékező emlékmű.
A válasz főleg az időrendiségben rejlik. A kerület, mint mai 13. kerület az I. világháború után jött létre. Az első világégés emlékműveit jórészt a '30-as évek környékén emelték, de az "ifjú" kerület ebben nem vehetett részt. Sokáig váratott magára megvalósítása.

Az avató beszédekben hangsúlyt kaptak azok az áldozatok, akik közvetlenül, vagy közvetve lettek a háború áldozatai, sérültek, haltak meg. Azok is, akik hazajöhettek ugyan, de betegségük miatt néhány év múlva, akár fiatalon mentek el. Többször visszatértek a Holokauszt áldozataira, hiszen a kerület lakosságának összetétele révén halmozottan érintett volt.

Amikor a lepel lekerült az emlékműről és szembesültem a nagy, rozsdaszínűre patinázott kerettel, rögtön a "hiány" (valami, ami nincs), jutott az eszembe.
Az avatás végén sikerült néhány szót váltanom Blaskó Jánossal, aki megerősített, de kicsit konkrétabban fogalmazott. A nagy négyzet egy keret, egy fénykép kerete, egy olyan fényképé, amin mindenki rajta van, aki hiányzik, aki nem lehet ott, mert áldozata lett a háborúknak.

Minden szó helyett: Gyóni Géza, Csak egy éjszakára... című verséből, amit Papp János előadásában hallhattunk a megemlékezés elején.
"Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek, ..." innen, ill. folytatás: https://www.szepi.hu/irodalom/vers/tvers/tv_182.html

---