Angyalos-kút
A képviselő-testület 1892-ben pályázatot írt ki a második kút fúrására, amelyre heten nyújtottak be ajánlatot. A munkát az első kútfúrást befejező Zsigmondy Béla gépészmérnök országos hírű vállalata kapta meg. Ők speciális technológiával dolgozva 500 méter mélységből is fúrtak artézi kutakat az Alföld városaiban. A kút helyét az épülő gyalogsági laktanya melletti téren jelölték ki. A jó minőségű artézi vízért 324 méter mélységbe kellett fúrni. Zsigmondy a fúrás mellett a teljes kútépítést is felvállalta. Valószínűleg a laktanya közelsége miatt választotta a kút díszéül a győzelem szimbolikus ábrázolásaként ismert Viktória szárnyas nőalakot, amit Párizsból hozatott. A csabai nép a szép szoborban angyalt vélt, így kerülhetett a köztudatba az angyalos kút elnevezés. A kút a kalázi édesvízi mészkőből faragott medencével, a bronz bevonatú szoborral, négy vizet csorgató medencével 54 ezer pengőbe került.
Az angyalos kút többszöri tisztítással közel fél évszázadon át szolgálta kedvelt vizével a lakosságot, mígnem egyszer a szép angyal úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.
2001-ben Mészáros Attila készítette el az egykori kút hasonmását.
Az "angyal" súlya 300 kg, magassága 170 cm. [2]
--- Más oldalról ismert, de most tudatosult, ezen a helyen állt a felszabadulási emlékmű, amit 2001 júniusában bontottak le, a lapját kapcsolom.
--- 2019. október 21.
Érdekes levélváltást folytattam az alkotás létrehozójával. Ezt azonban megelőzte némi kutakodás, aminek eredményeképpen talán jól követhető a korábban itt állt alkotás előzménye. A hírek szerint a szobrot Párizsból hozatták, de mint kiderült, eredetileg Christian Daniel Rauch alkotása, ami a berlini Alte Nationalgalerie-ben látható. A forrás [1] második fotója alapján úgy látom, anyaga márvány. Van bronzmásolata Potsdamban is (August Fischer), a Sanssouci Parkban áll, de további másolatok is ismertek.
Az 50-es években eltűnt békéscsabai kútszobor pótlásának megszervezésére egy erre a célra létrehozott alapítvány vállalkozott. Támogatók segítségével jöhetett létre az eltűnt szobor "hasonmása". [2]
Mészáros Attila megfogalmazásában rekonstrukció készült. 2001-ben, 18 évvel ezelőtt a munka megkezdésekor nem állt rendelkezésére semmi kiindulási alap, a gyulai levéltárban próbált kutatni, ahol csak műszaki rajzokat talált. Végül a békéscsabai piacon jutott hozzá egyetlen fényképhez, ami egy nézetből mutatta a korábbi alkotást, de a fotó jó volt arra, hogy ennek alapján megközelítően meghatározza az eltűnt szobor méreteit. Ennek alapján dolgozott és készült el az eltűnt kútszobor pótlása.
Írt még a szobor, ill. a kút valamikori áthelyezéséről, de ennek tisztázása egyelőre későbbre marad.
[1] https://csabaihazak.blog.hu/2015/03/02/angyalos_kut
[2| http://bekescsaba.varosom.hu/latnivalok/szobrok/Angyalos-kut.html

Normál és archív fotók

"Angyalos-kút" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ƒ44/10 • 1/500 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyalos-kút" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/125 • ISO125

ƒ40/10 • 1/200 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyalos-kút" c. alkotás fotói
ƒ57/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyalos-kút" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/160 • 10.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyalos-kút" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • 12.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyalos-kút" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • 54.6mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyalos-kút" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 26.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyalos-kút" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 64.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyalos-kút" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 25.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyalos-kút" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyalos-kút" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/320 • 13.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Angyalos-kút" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 23.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

"Angyalos-kút" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Élményképek

"Angyalos-kút" c. alkotás fotói
ƒ1700/1000 • 1/100 • 5.3mm • ISO98